Szegény Judit nagyon maga alatt van. Szombaton megjött L. a családi nyaralásból és tegnap jól össze is vesztek… J. csinált egy hülyeséget, amit nem kellett volna…. L. felkapta a vizet…. Tegnap mindkettővel eszmét cseréltem telefonon…egymás után hívogattak…. Próbáltam a Judit mellett korteskedni….Végül L. azt mondta, hogy elmehetnék ügyvédnek…csak az a probléma, hogy most nem a bíróságon vagyunk, úgyhogy nem tudja elfogadni az érveimet… Aztán estefele még felhívott, miután hazavitte J.-t és elköszönt, mondván, örül, hogy megismert…
Ma reggel aztán közölte J-vel, hogy részéről vége a „dalnak”…
Hááát… Így kívülről nézve: L.-nek volt azért igazsága, bár a reakcióját túlzottnak tartom… Dehát nyílván nem egyforma mércével mérünk. J.-nek pedig inkább örülni kéne, hogy megszabadult ettől a fickótól….merthogy a beteges féltékenységből soha nem sül ki semmi jó… Ha valaki ilyen, akkor azt csak ideig-óráig tudja elnyomni magában, mint ahogy ezt jópár példa bizonyította is….
Na de nem is ezzel akartam foglalkozni… Csak már napok óta agyalok valamin és ezek a tegnapi „események” felerősítették bennem a gondolatokat….
Pl. az anyám…
ahogy a múlt hónapban a szülinapja körül egyik nap hazaértem és egy jót bőgtem…. Meglepődtem magamon… Azon gondolkodtam, hogy mennyire tettem túl magam a halálán. Egyáltalán túltettem-e magam rajta vagy csak elfojtom…… Merthát annyit „küzdöttem” hogy fel tudjam dolgozni, hogy már én is elhittem, hogy minden oké… közben meg lehet, hogy csak bedumálom magamnak…. Nem tudom. Ha eszembe jut, újabban sokszor lelkiismeret furdalásom van miatta… Normális ésszel, tudom, hogy nem kéne…. De mégis érzem… Meg néha oda lyukadok ki, hogy apámra haragszom…. Tudom, hogy ez is baromság…
Minden esetre, ha egyszer fent leszek, összetrombitálom az egész családot és nagy bazdmegek lesznek… szétcsapok köztük, az tuti!
Anyu halálának ma van a 4. évfordulója….. Az egyik pillanatban olyan, mintha csak most lett volna, a másikban meg úgy tűnik, mintha már 10 év is elmúlt volna… Nem tudom éppen mitől függ.
*
A másik M.
Na igen… Lassan 3 hete, hogy kommunikáltunk… Igaz, talán nincs is miről….
Nekem azért hiányzik néha. Úgy látszik, neki kevésbé… Nem értem én az egészet. Tényleg ennyire ingatag volt az “alap”, amire építettünk…?!
És persze, ebben az esetben sem tudom, hogy ilyen „tökös” vagyok és tényleg túlléptem a dolgon, vagy a tudatalattim „fegyelmez”…
Néha, ha eszembe jut, szomorú leszek tőle….de nem tart sokáig…
És azt sem tudom, hogy ez jó-e….
Nem biztos!
*
Az előbb felhívott L., hogy este felhívhat-e….
Ójézus… De nem akarok én ebbe belebonyolódni…. Nem is értem miért engem hívogat… Merthogy J. nekem önti ki, azt még megértem… Nade L.?
Nem értem a pasikat!!!
Valahogy szerintem nekik nem személy igazolvánnyal kéne mászkálniuk, hanem használati utasítással….