Azt álmodtam egyik éjjel, hogy anyu leesett a bejárati lépcsőnk tetejéről át a korláton és nem tudott megmozdulni…Nagyon megijedtem és mondtam neki, hogy szólok apunak, hogy segítsen. Berohantam. Apu feküdt az ágyon, mondtam neki, hogy jöjjön gyorsan mert anyu leesett a lépcsőn és nem tud megmozdulni… erre ő nagyon ráérősen komótosan épphogy megmozdult… én meg majd’ megőrültem, hogy jöjjön már…. És nem tudtam, hogy anyuhoz rohanjak vagy őt noszogassam és iszonyú dühös voltam rá… és döbbent és nem értettem az egészet, hogy miért nem siet…. Aztán felébredtem.
Hát lehet, hogy érdemes lenne tényleg valami pszichológusnak kibányászni az apámmal való kapcsolatomat…. Illetve tudom, hogy ez nyomta rá a bélyegét az egész életemre…. Csak valahogy helyre kéne tenni bennem a dolgokat. Anna mondta egyszer, hogy valószínüleg nem bocsátottam meg neki, hogy meghalt…. úgy éreztem, hogy csak úgy otthagyott… hogy minden az én nyakamba szakadt…. Asszem van ebben valami.
Persze szerencsére ott volt anyám de valahogy mindig úgy éreztem, hogy nekem kell apámat helyettesíteni….
Azt hiszem ezt már kifejtettem itt valahol… Nem is kéne ezen filózni…csakhogy még mindig előjönnek ilyen dolgok. Lehet, hogy megint aktuális lenne Andinál egy “szeánsz”….
Ja! Egyébként apuska cseszett rám! Hiába vettem meg a hajókormányt. L Na mondjuk azt az álmomat se kívánom vissza….