Gyerekkoromban nagyon sok őszibarackfánk volt. Imádtam mikor tavasszal mind egyszerre virágzott és az egész kert tele volt rózsaszínfehér virággal és apró virágszirommal…. Mostanában soxor eszembe jut…. Legszívesebben alattuk feküdnék, bámulnám a kék eget és csak potyogna rám a sok kis szirom…. Egyébként meg nem jár az agyam semmin. Ha eszembe jut is valami apámról, anyámról vagy pár évvel ezelőttről ahogy bevillan rögtön megy is tovább. Asszem a másik végletbe estem…. Mostasztán tényleg nem agyalok…. mintha elvették volna a gondolataimat…. Nem hiszem, hogy ez jó nekem. Lehet, hogy tényleg sikerült “elengedni a múltat” ? De hát így nem marad semmim! Kellene, hogy jöjjön helyébe valami új mert különben itt maradok így üresen… Néha úgy érzem, ennél már az is jobb volt, hogy állandóan járt az agyam. Valahol azt olvastam kb. hogy ha az életünkben valahol bezáródik egy ajtó akkor hajlamosak vagyunk olyan sokáig bámulni rá, hogy nem vesszük észre azokat amik kinyíltak…. Szóval most észre kéne vennem a kitárt ajtókat…. bámulok körbe-körbe….