Múlt héten felhívott J. barátném, hogy Mozart maraton lesz vasárnap a MÜPA-ban, menjünk mert majd milyen jó lesz az nekünk, hajaj… Mondtam, hogy jó, menjünk, hallgassunk egy kis Mozartot, jó lesz az, hajaj… Aztán tegnap gondoltam egyet és felhívtam a MÜPA-t, hogy mégis, hogy’ állnak a jegyekkel. Erre közlik, hogy azok sajnos elfogytak !!
Érteeed??!
Egy akkora hodályba, ahova annyi millió ember befér és reggeltől estig non-stop Mozartot játszanak, NEM lehet jegyet kapni ! Úgyhogy ne mondja nekem senki, hogy ez ilyen valóvilágos nép… meg azé’ ilyen sz**ok a tv műsorok, mert kiszolgálják a közizlést… Lófütyit…
Na így lemaradtunk az ominózus eseményről.
Oszt még az is van, hogy :
G a sz t r o p e r c e k:
Láttam itt az nlc főoldalán, hogy más is próbálkozott. Úgy látszik volt valami a levegőben… 🙂
A múlt héten, valami irdatlan módon megkívántam a májkrémet. Hozzá kell tenni, hogy nagyon-nagyon ritkán eszem májat, a májkrémektől meg kenőmájasoktól meg azóta óvom magam, mikor eccer balga módon elolvastam, hogy miket tartalmaz… Nem sorolom fel, akit érdekel olvassa el a dobozán… Szóval úgy gondoltam, hogy majd csinálok én házilag májkrémet, tele van a net receptekkel…. Vettem sertésmájat, megmostam, levágtam róla néhány általam ehetetlennek ítélt részt és beba****m a mélyhűtőbe, mert ezen a ponton pöttyet lecsökkent a máj utáni olthatatlan étvágyam… Kedden aztán, nagy gondolkodások közepette, hogy mit is főzzek… eszembe jutott a máj… No kiszedtem a hűtőböl, pitty-putty felolvadt. Összeaprítottam 1 fej vöröshagymát, tettem fel apróra vágott sonkát bő zsírra és ezt így együtt nyoszorgattattam a gázon. Mikor már úgy ítéltem meg, hogy eleggé hagyma szag van a lakásban, beledobtam a májat, néminemü őrölt borsot meg majorannát és felhívtam A. barátnémat, hogy meddig kell punnyasztani a májat… Mondta, hogy nagyon nem sokáig, mert kemény lesz… Azért hagytam egy darabig, mert arra gondoltam, hogy inkább kemény legyen mint nyers, úgyhogy egy pötyörkényit tényleg kemény lett (de majd mint a későbbiekben látni fogjuk, ez nem okozott problémát). Nos miután levettem a tűzről, előkaptam a botmixeremet (hát ezért nem baj, ha kemény) és jól összemixeltem volna, HA nem fröcsögött volna ki a lábasból… Úgyhogy át kellett öntenem az egészet egy ilyen hosszabb falú pixisbe és végre nekiengedhettem a mixert úgy igazából. Ja! A lényeg… még egy főtt tojást is tettem bele a’la recept . Mikoron elkészült a mű, megvilágosodott előttem, hogy mire is kellenek az ételszinezékek, állagjavítók, meg ilyenféleségek… Hát mer’ ember nem lenne aki bármi ilyesmit megeszik, ezek nélkül… Bakker, annyira gyomorforgatóan gusztustalan volt, hogy azt elmondani nem tudom… Rettenet volt még mosogatni is utána… Úgyhogy hagytam is a bánatba az egészet, főztem egy teát és azt ettem pirítóssal… Aztán mikor már félig kihűlt, azon gondolkodtam, hogy mi a fenét csináljak vele, mer’ én ezt meg nem eszem… Persze a megveszekedett szakács meg kajabált bennem, hogy legalább kóstold már meg, te eszement, ha már ennyit vacakoltál vele… Meg különben is azt írja a recept, hogy „Isteni finom!” … Szóval rászántam magam, és megkentem egy pirítóst …
Hát komolyan mondom néktek, hogy finom lett ! Nem kell nézni, meg rá gondolni se’… és akkor jó! (Mondjuk ez így elég nehezen megy… ) Aztán fokoztam egy kis paradicsommal és úgy meg kifejezetten finom volt. Mondjuk az „isteni” jelzőt azért én másra tartogatnám, de jó vót na ! Viszont én ennyivel jól is laktam… Kedden még reggelire ettem egy pirítósnyit, oszt behoztam G.-nek. Volt rá egy tippem, hogy meg sem fogja kóstolni, mert Ő aztán még nálam is finnyásabb, de megkóstolta és ízlett neki ! Úgyhogy ráhagyományoztam az egészet!
Májat eztán is csak resztelve eszem…. és nem túl gyakran….
És még pár szó a rózsaszín tacepaóról. (Mivelhogy egyesek feltételezték, hogy mindenféle gorombaságokat írtam rá… -mondjuk már jeleztem az angoltanárnak, hogy tanulhatnánk ilyeneket is, hogy így középfok felé araszolva, ne ragadjunk már bele a fuck you megszokott posványába…. dee nem kapott az alkalmon. Mondjuk határozott nemet se mondott 🙂 )
Szóval bántott engem, hogy nem tudtam segíteni ennek a srácnak, mígnem hétfőn kipattant az isteni szikra : hát bakker, köll egy router és akkor meg tudom osztani a kábeles netemet, ha átmegy a falon hozzá…. keddre T1 behozta otthonról a routerét, ebéd után elvittük hozzám és belőtte… Megnéztük a szemközti lakás ajtajából, ott még tökéletes volt a jel…. Úgyhogy meló után, mikor hazaértem bekopogtam hozzá a jó hírrel, de fennakadtam az ajtaján. Gondoltam, majd figyelem, hogy mikor jön és akkor jól meglepem… de basszus ½ 11-kor jött haza, akkor meg már pizsiben lébecoltam. Úgyhogy gyártottam egy cetlit amire írtam egy regényt… (basszus, angolul is grafomán vagyok), hogy kaptam kőcsönbe egy routert, amivel meg lehet osztani a netemet és így ő is tudja használni. Ráírtam az ID-t, meg a password-öt, meg hogy próbálja ki, rajzoltam rá szmájlit és kiragasztottam reggel az ajtajára… Mondjuk T1 a fejéhez kapott attól, hogy kiírtam a passzvördöt az ajtóra, de mondtam neki, hogy ne aggódjon a tetőtér nem olyan forgalmas mint az M7es… remélem..
Mikor tegnap hazaértem nem volt a cetli az ajtaján, úgyhogy megnyugodtam, hogy megtalálta… Ma reggel aztán mikor kinyitottam az ajtót őmeg pont zárta az övét, jó angolosan felkurjantottam, hogy helló… mer’hát úgy megörültem neki… sec-perc összepuzzléztam a fejemben, hogy megtalálta-e az üzimet, de megelőzött vigyorogva, hogy rakott ki nekem egy üzit az ajtómra… (tudtok követni?) Kéreztem, hogy tudja-e használnia netet. Mondta, hogy igen, szuper és még mondott egy jó hosszú cirádát, amiből csak annyit értettem, hogy „box of chocolates”… Na persze hevesen tiltakoztam, de mondta, hogy de hoz… Aztán rohant, mert lent várta a taxi, én meg levakartam az üzijét az ajtóról…
És ja! Kipróbálta, működik, meg hoz nekem a hétvégén egy doboz csokit… és nagyon köszöni… meg szmájli…
Nnna.
