1.0Szöszmókjaim....https://eliana.cafeblog.huElianahttps://eliana.cafeblog.hu/author/Eliana-2-2-2-2-2-2-2-2-2-2-2-2/<P> Miután nyakamba szakadt a szabad 7vége, kihagytam a péntekre beütemezett takarítást…. Úgy volt, hogy szombat este elmegyünk Juditékkal Bikini koncertre de ehelyett ketten buliztak otthon… (Ez azt jelenti, hogy jól összevesztek) Éppen már kiértem a városból hozzájuk menet, mikor felhívott a Judit, hogy momentán “buli” van… Nnna… gondoltam…. nyergelj fordulj…!! Jóval mérgesebb lettem volna, ha mongyuk éppen akáclombos kis falujuk 6árában ér utol a telefonja…… Nem tudom. Annyira szeretnék neki segíteni de egyszerűen nem tudom mivel lehetne. Bárhogy is gondolkodom mindig arra a következtetésre jutok, hogy önmagán kívül senki nem tudja megoldani a problémáját. Neki kéne egy nagyon nagy levegőt venni és lépni, lépni, lépni….. Az a borzasztó, hogy látom, hogy valami nagyon rossz felé halad…. Mindig… az élete számos pontján láttam a rossz lépéseit és mindig el is mondtam a véleményemet, de a döntéseket neki kellett és kell meghoznia….. Sajnos rendre be is jöttek a meglátásaim. Ezt most nem azért írom, hogy úgy tűnjék, valami jóstehetség vagyok…. ezek annyira nyilvánvalóan rossz lépések voltak, hogy legszívesebben megkötöztem volna , hogy ne lépje meg őket. Nem tudok mást tenni, minthogy próbálok belé valami lelket önteni. És persze el lehet gondolkodni azon is , hogy a szülők mennyire felelősek a gyerekeik életéért, életének alakulásáért…. mert mindkét gyereken maradandó nyomokat hagy ez a kb. 10 éve durvuló őrület…. Muszáj lépnie azért is mert a sors előbb utóbb kikényszeríti a változást…. Ad jeleket, kisebbeket, nagyobbakat aztán ha nem érti az ember akkor drasztikusakat……<BR>Tudom, hogy pld. anyu halála előtt pár hónappal, fél évvel, én is úgy elgondolkoztam… Úgy éreztem, hogy megfeneklett az életem, hogy nem megy semerre, hogy lépni kéne… eladni a házat, valamit csinálni mert nem jó felé megyünk…. De aztán elhessegettem a dolgot, nem csináltam semmit… Nem tudom miért. Kényelemből vagy a változástól való félelem bénított le…. vagy csak kevésnek és erőtlennek éreztem magam ….. Nem tudom…. Hát a probléma megmaradt és egyedül kellett megoldanom…. Nem egyszerűbb lett volna előbb lépni?<BR>Juditnak is itt a pillanat… Élnek a szülei és amennyire tudnak még segítenének is neki, ott van az öccse meg a sógornője, akikkel tök jó a kapcsolata és biztos, hogy bármi van mellé állnának…. De mozdulni neki kell! És a megérlelnie is neki kell a döntést…..<BR>Elküldtem neki emilben a kineziológus telefonszámát. Remélem legalább abban tud segíteni, hogy legalább higgyen önmagában és ne a csodára várjon.… <BR></P>rich