Napsütéses szép napot mindenkinek aki erre jár és köszönöm, hogy ilyen sokan hagytatok nekem üziket, meg hiányoltatok…. Jól esett.
Hogy miért nem írtam?
Igazából nincs konkrét okom…. egyszerűen csak úgy érzem, hogy ezt a blogot már nem szeretném folytatni.
2006 novemberében kezdtem írni terápiaként és máig úgy gondolom, hogy nagyon sokat segített, mert ugyan mindig is tudtam, hogy nem vagyok az a „kibeszélős” fajta, viszont kiderült, hogy én a „kiírós” fajta vagyok… Az évek során sokszor elbizonytalanodtam, hogy szabad-e, kell-e ide kiteríteni a gondolataimat, az életemet, ami nem csak az én életem kitárásával, hanem a barátaim, ismerőseim dolgaival is jócskán társult. Úgyhogy eleinte az utóbbiból próbáltam visszavenni, aztán már az előbbiből is…. de még így is soknak bizonyult.
Hogy jól döntöttem, azt az is bizonyítja, hogy nem hiányzott ez a naplószerű írás. Voltak pillanatok, események, amikor eszembe jutott, hogy ebből milyen jó szösszenet lenne…. de csak ennyi.
Azért nem tűnök el! 🙂 És az is valószínű, hogy itt maradok az NLC-n. Ez mostmár annyira kihalt, hogy …… Szóval nem fenyeget az a veszély, hogy eccercsak egy országos netes „napilap” címoldalán olvashat a világ a pasim szerszámméretéről…. (Jajj Sicc, azt sosem felejtem el!! 🙂 )
Szóval egyelőre egy lazább blogformában gondolkodom, majd szeretnék később egy honlapot… Hja! Közben meg időm szinte semmire….
Ha majd lesz valami konkrétum, akkor itt jelzem azoknak a botor lelkeknek, akiket érdekel…
Mindenkit puszilok és nagyon szépen köszönöm azt a sok biztató, továbbtaszajtó szót amit kaptam tőletek és csak remélni tudom, hogy azért én is hozzáadtam valamit a napjaitokhoz.
Szóval jövök, ne dőlj hátra és bízz a nyár indiános részében. 🙂
