halidéj…

Mondanám, hogy PVS-em van, de ez most valami más…. Nagyon hasonló és szintén kellemetlen…. Igyexem visszarázódni a hétköznapokba. Az elmúlt 10 napom eléggé ramazuris volt… keveset aludtam, pedig az nálam létszükséglet.
Nálam volt J. 3 napot. Jó volt… Voltunk a néptánc találkozón és néztünk tűzijátékot, elmentünk rolettát venni, meg beszereztünk néhány köcsögöt… khm… kaspót ócsóér, mer’ kiszórási árulás volt a bótnál… De most komoly. Egy tök nagy maratott cserép (mázatlan) köcsög 1000.- Ft volt.
Ja! És vettem egy világi vázát is, ami olyan, mint egy szobor..
Majd lefotózom…
No és Judittal majdnem felszedtünk egy komplett festőbrigádot J  A főnökük teljesen el volt halva tőlünk, hogy hűűű meg haaa… (mondjuk ez inkább J. dekoltázsának szólt:) és hogyha tudta volna, hogy arra megyünk, akkor felsöpri előtte a járdát…
J.-vel később azon morfondíroztunk, hogy mégiscsak el kellett volna hoznunk őket. 1 napig nálam dolgoztak volna teljes szerszámzattal, 1 napig meg nála… ott  még betonozhattak is volna… J
Vasárnap (múltvasárnap) elmentünk Annával Pápára… illetve a szülőfalujába Pápa mellé…
Hááát…. igen…  Nagyon sok volt ez az egy hét így együtt. Tanulság levonva… -max.3, végszükségben 4 nap. Egy perccel sem több. Gyakorlatilag nem volt olyan félnap, hogy ne kaptunk volna össze valamin. A hét elején a nővére is velünk volt elég sokat és mikor A. nem hallotta, ugyan azokat mondta róla mint amik az én gondolataim is voltak… Ergo…csak van abban valami, amit gondolok. Basszus… egy hét és nem kerültünk közös hullámhosszra… csak pillanatokra, 1-2 percre…
Mindig reménykedtem, hogy rendbe fog ez jönni, de belátom, hogy ez már nem változik (jó irányba meg főleg). Mert ahhoz meg kéne beszélni dolgokat –azt viszont nem lehet… Jól elvan a maga kis világában a maga elgondolásaival és azzal is aki ennek nem mond ellent…
Nagyon sajnálom magunkat.
Nade azért voltak ám jó dolgok… Pl. megmásztuk a Somlót !
Nem mondom, hogy a nyár legmelegebb napján (mert az tán csütörtök volt v. péntek) de  meleg vót na…
Szerencsére azért nem szenvedtünk, mert a fák között voltunk és fújt egy kicsit a szél is. A kocsit lent hagytuk a hegy lábánál és A. nővérével, hárman indultunk fölfele. Egy jó darabon szőlők, présházak között vezetett az út. Az egyikből egy idős házaspár behívott minket borozni J  Na persze én nem ihattam – nem mintha nagy boros lennék, úgyhogy kaptunk szőlőt is… Basszus 70 évesek voltak a házigazdák… a szőlőültetvény totál meredeken megy a hegyre és nincs vizük… Még végignézni a sort is fárasztó volt…
Elmentünk a Szt Márton forráshoz, meg a Szt Márton kápolnához, onnan fel a várhoz… Na, a vár az jól meglepett. Én olyan kis pici kőkupacra emlékeztem (láttam vagy 20 éve) de ez egy jóóó naaagy vár volt fénykorában és most is az, csak persze romos… Onnan még följebb mentünk a kilátóba, aholis mondtam egy cifrát, mert zárva találtuk…
Azért ez olyan izé… Miért kell egy kib*ott kilátót bezárni?
Kőtorony, csigalépcső, oszt jónapot… Hát ez csak péntek, szombat, vasárnap van nyitva… Volt kiírva egy telefonszám, A. felhívta… Erre közölte a toronyőr, hogy csak nem képzeljük, hogy 40 fokban feljön…
Pedig de!
Képzeltük!
Főleg, hogy nem csak mi voltunk ott, hanem mások is odakevertek addigra… És odafele tartván is találkoztunk népekkel…
Oszt mi volt még?
Vadromantika… csillaghullás, pottyantós vécé…
Hááát azé’ az nem semmi… Nem bánom, hogy feltalálták az angol WC-t… Valahogy már semmi nosztalgiát nem érez az ember, mikor ráhelyezi a seggét a nyílásra, oszt alulról egy csendes fuvallattal évszázados matériák Chanel 5-je lepi el, miközben árgus szemekkel lesi, hogy honnan készülődik támadásra egy pók… 
Hát röviden ennyi volt. Hosszabban nem tudom / akarom kifejteni… 1-2 napig el voltam keseredve, de megpróbálom magamban helyrerázni a dolgokat… Nem tudok magunkon segíteni, pedig annyira szerettem volna… Egyszerűen nem megy. Ez biztosan az én hibám is, de elkeserít, hogy A.-ban még a szándékot sem látom… Neki ez így jó… Ezekszerint…