Baden….

Nnna… A bádeni kiruccanás eléggé jól sikerült –a várakozásokkal ellentétben…
Már másodszor adtam fel abbéli elvemet, hogy falkában nem bazseválunk… ergo buszos tömeggel nem megyünk sehova… Szerencsére most nem bántuk meg, mert le lehetett válni a csoportról ha olyanunk volt…
Szóval: Vasárnap reggel 6kor indultunk. A határon nem kellet még megállnunk sem, pedig hosszú sorok voltak, de úgy láttuk, hogy szinte csak a románokat, szerbeket állították meg….
Első állomásunk Seegrotte volt (Európa legnagyobb tavasbarlangja) Éshát ha barlang, akkor ugye hideg…ergo zokni, pulcsi, edzőcipő… ééés mégis fáztam basszus! (Ja, persze a náthám nem múlt el még mindig)
A barlangban egy darabig csak baktattunk lefele a nyirkos hidegben. Néha megálltunk és ilyenkor az idegenvezető, aki ilyen bányász egyenruhába volt öltözve, a feje fölé emelt egy hangszórót és abból magyar nyelven meghallgathattuk, hogy merre hány méter……
Ésakkor megint menünk valamennyit és megint meghallgattuk a hangszórót… Különben meg nem volt bent igazából semmi annyira érdekes. Rééégen bánya volt és így be tudtunk lesni a járatokba…. Na eccer végre odaértünk a végéhez, ahol le kellett menni 60 lépcsőn és akkor csónakba szálltunk….  És itt már eléggé szép volt, mert csupa zegzugos, kacskaringós volt és mi ott hajóztunk a kacskaringókban. Itt forgatták  „A három testőr”-nek azt a részét, mikor a vasálarcost hozzák ki a börtönből a hajóval… És ott van az a csodaszép, sárkányos hajó… Persze azt hittem, hogy majd azzal fogunk menni, de lófüttyöt! Értünk ilyen kék ladik jött! Gondolkodtam, hogy szóljak-é, hogy én azzal akarnék menni…meghogy léci, léci, léééciii…de nem tok németül toporzékolni, úgyhogy letettem róla….

Ja! És itt volt még az is, hogy kifele jövet a barlangból, a mögöttem jövő szólt, hogy lifeg a ciőfűzőm… Mondtam, hogy majd kint megkötöm…
Nna és kint a világosban ért a nagy meglepi, ugyanis a fehér edzőcipőm, fehér fűzője összeszedte a barlang összes sarát és remekül térdig felverte a fehér farmeromra hátul… Boldogságom határtalan volt…
Kiültem a napra, mondván ha megszárad tán ki tudom dörzsölni valamennyire, de persze nem lehetett… Hááát…
Az igazat megvallva 10 perc múlva már nem zavart, mert nem láttam… J az edzőcipőt meg úgyis lecseréltem egy kényelmes papucsra.
Következő megálló Mayerling… Semmi különös. A vadászkastély ahol a pár „öngyilkos” lett, már nincs meg, csak egy kápolna (ami nagyon szép) és mellette 1-2 emlékszoba… Megdöbbentem, hogy Vetsera Mária csak 18 éves volt ….
Innen Badenbe mentünk.
Baden teccett… Egy kisváros, amilyen pl. a mi városunk is lehetne… HA…
Szeretem a sokszökőkutas városokat… Megnéztük a Szt. István templomot, a városházát, színházat, főteret….
Na! Hát a főtéren azért ért némi kábulat. Van a közepén egy „szobor”.. Csak ámultam és bámultam… Olyan mintha a Jóisten vicces kedvében kifújt volna oda egy irdatlan nagy kupac púrhabot, amibe aztán beleragadt ez-az… úgy véletlenszerűen…  madarak, gyalogosok….mittomén… És nagyon-nagyon magas! Vicces és nagyon ronda… Szerintem….
Szóval ott álmélkodtunk, mikoris láttam Anikón, hogy morcos… Illetve már az István templomban morcolódott, mert sütizni akart… 
Itthon még  nem tudtuk, hogy’ alakul a program, hol mennyi időnk lesz, csak rákészültünk, hogy mi majd cukiba megyünk… Én csak elképzeltem, de Anikónál volt egy A4-es lapon kinyomtatott Baden belvárosa térkép, rajta kézzel bejelölve 22 db (!!) cukrászdával, mellette külön lapon a nevük és pontos címük, házszámmal… J
Nos, ezek után, mikor az idegenvezető azt mondta, hogy akkor irány a Beethoven ház, akkor Anikó veszni látta preparált térképe összes értelmét és tök rossz kedve lett, mert akkor már csak 1 óránk volt a busz indulásáig…
Ezt azért már nem hagyhattam annyiban… Mondtam neki, hogy hagyjuk Bétóvent, válasszon a listájából valami cukit oszt menjünk… Nna földerült a szentem, kiválasztott egy olasz fagyizót, amit aztán eccerűen nem találtunk… Sajnos németül egy szót sem tudunk, de mikor már meguntam a kavargást, elővettem ékes angolságomat és megkérdeztem. Kiderült, hogy elgyalogoltunk a fagyizó előtt, de nem azért mert melegünk volt, hanem azé’ mer’ átkeresztelték… Legalábbis a listánkon nem ez a neve volt… Naagyon finom fagyit ettünk… Ilyen műanyag bizbaszba kértük és leültünk vele a bádeni kaszinó szökőkutas parkjába… Jajjjde jóvót!  Jódógombaság a javából ! Csináltunk egy rahedli képet, majd mentünk a buszra. Mondjuk szerintem gyalog is el tudtunk volna menni a Rosariumba, mert kb. 10 perc alatt ott voltunk busszal.
Rosarium: a szokásos húúú… meg haaa…. rengeteg rózsa és mind most van nyílóban… nagy-nagy-nagy park, nagy platánok, árnyas padok, egy tó…. Szóval ja!  Itt volt több mint 3 óránk, úgyhogy nem siettünk sehova. Természetesen szemrevételeztük a tóparton a  kiülős cukrászda sütikínálatát, de csalódottan hagytuk ott… Egyrészt rengetegen voltak, nem volt üres asztal… másrészt meg
Sacher torta meg minyon…. Persze ha minden kötél szakad, akkor ehettünk volna fagyikelyhet, mert azok elég jól néztek ki… J Mondjuk az igazsághoz tartozik, hogy az előbbi fagyi miatt nem is nagyon kívántuk az édességet..
Komótosan körbesétáltuk a parkot… (Illetve biztosan maradt olyan ficakja amit kihagytunk) ÉS ! Elindult bennem a vezérhangya! Láttam, hogy 1-2 csónak van a tavon… Mondtam Anikónak, hogy csónakázni akarok! Hááát… elkerekedtek a szemei, nekem meg egyre jobban  teccett az ötlet….  Elképzeltem, milyen klassz lenne a vízen  ringatózni… A.-nak voltak némi aggályai, hogy fölborulunk, de én tudtam, hogy nem, mert  Anikó versenyszerűen evezett anno… Kajakozott asszem…. Meg különben is…
Na gyorsan körbekémleltem a tavat, hogy hol lehet itt ezügyben tenni valamit, majd átellenben megláttam egy bódét… Odacaplattunk (miközben Anikó: „De te tényleg csónakázni akarsz ??  Tutiii?? „ 
Viszonténmár tudtam, hogy nagyon akarok…
A táblázatból kiokumláltuk, hogy 4 Euró / fő / fél óra… de ahogy úgymond beszálló közelségbe értünk a ladikokhoz, pöttyet megcsappani látszott a bátorságom… Meg is kérdeztem az ott álló hapsit, hogy mennyire veszélyes, mert nem tudok úszni… Erre csak vigyorgott… Kérdem, hány méter mély?
Erre megint vigyorog meg legyint…. De hát csak nem hagytam lerázni magam..
Erre mondja, hogy kb. 1,30 m J
Nnna szóval csónakáztunk… Szerintem többet is mint fél óra de senki nem foglalkozott velünk. Nagy vagányan áteveztünk a „híd” alatt, ami csak ilyen játékhíd volt és ééépppenhogy behúzott lapátokkal meg nyakkal átfértünk alatta… Előléptettem magam kapitánnyá és ilyen vezényszavakat osztogattam, hogy “Irány észak, északnyugat!”  meeghogy “Két csomó jobbra!!”.  És Anikót is előléptettem első tisztté, mert mindig tudta, hogy mennyi a két csomó, meg a bal… 🙂 Aztán mikor elfáradtunk a röhögéstől, a kapitánykodástól meg az evezéstől, akkor behúztuk a lapátokat (ebben nekem is tevékeny szerepem volt)  és csak ringatóztunk, sodortattuk magunkat a szellővel…
Tök jó volt… Újabb jódógombaság!
Utána még volt 1 óránk, úgyhogy kiadtuk a jelszót, ami „süti” volt…. Kimentünk a Rosariumból és ahogy átmentünk az úton, rögtön egy kis sikátor szerű utcácskába botlottunk (Trogir jutott róla eszembe) aminek az elején volt egy cuki, majd  1-2 nagyon ízléses suvenir bolt…
Ennek a cukinak is volt kiülős része de nem volt hely, meg eléggé az utca mellett is volt, úgyhogy bementünk…  Jól szemrevételeztük a sütispultot és próbáltuk megjegyezni a választott süti nevét, hogy tudjunk rendelni, majd beültünk a második terembe… (Ezek ilyen egymásból nyíló pici 4 asztalos termek voltak)
És csak ültünk ott és vártunk…csak vááártunk… Két elgyötört pincér meg kint futkosott mint pók a falon…
Mint tán már említettem német tudásunk elférne itt két sorban a kettőnké együtt, úgyhogy nem nagyon vigéckedtünk, de viszont az idő meg fogyott, úgyhogy összeszedtem magam és gondoltam megkérdezem a pultnál, hogy ott kell-é rendelni, vagy az asztalnál… Mondják, hogy az asztalnál…
Nna, visszamentem, majd jött is a pincér röpke 10 perc múlva…
Elrebegtem, hogy mit kérünk, sőt még azt is megkérdeztem, hogy van-e a sütiben kávé… Pincér elhúzott, mi meg megbeszéltük, hogy kérem a számlát, ahogy kihozza a cuccot, mert tényleg nem lesz időnk még fél órát várni arra, hogy fizessünk.
Ámde a pultos csaj hozta ki a rendelést. Lepakolta, én pedig mondtam, hogy
– Thank you, and the bill please !
Csaj már elfordultában visszanéz és ilyet kérdez:
– One?
Na ez volt az a pont, ahol kiestem fényes angolságomból és nagyra kerekített szemekkel megkérdeztem:
– What one?    ( Nem ér úgy fordítani, hogy -Mi vaaan??! :o)
– Beer!
– Beer??   Ja!  Oh no..not beer… bill….   ( Namost itt belépett a magyar „Ja!” miszerint megvilágosodtam, hogy keveri a számlát a sörrel, oszt rákontráztam, hogy ”NEEM”  )
Most a pincér kerekítette a szemeit….. már az sem volt  világos neki, hogy azt mondom „Ja” viszont úgy gesztikulálok, mint aki nem akar… deee miért hajtogatom, hogy sör?? ……    neeeemértette…..
Hát vazze… lehet, hogy raccsolok…..
Mondom:
– I would like to pay!
Ezt sem érti… kétségbe esve áll …én kétségbe esve gondolkodom, hogy’ tudnám megvilágítani, hogy mit akarok…. majd jobb kezemmel teszek egy kört a cucc fölött az asztalon és megkérdezem:
– How much Euroes?
No erre földerül és azt mondja?
– Áááá zeche !     (csak onnan tudom, hogy így írják, mert a zelőbb megnéztem :o)
Szóval a cehhet kellett volna kérni… Mostmár tudom…  J
Bakker, még jó, hogy megkérdezte, hogy csak 1 sört hozzon-e…
Anikó meg ezt az egész izgi részt átpisilte és csak a végére ért oda… J

**
( tettem képeket a  www.malna.fotoalbum.hu  -ra )