Ambaivalencija….
Turbulencija….
Töktellés…
Hát enyhén szólva is fura napjaim vannak… Bármennyire is szeretnék, nem tudok elvonatkoztatni a napi sz*rtól, mégha ez közvetlenül nem is érint… Mint pl., hogy állami felügyelet alá helyezik a filmgyártást… Többek között beleszólhatnak a forgatókönyvekbe is. (Miért is ne, ha ők adják rá a pénzt)
Nem! Nem készültem filmet csinálni… és ennél sokkal nagyobb problémáim is vannak, de erre ébredtem.
És ez a legkevesebb…
Megpróbálom azt játszani, hogy nem idegelem magam minden sz*ron… De valahogy ez olyan mintha homokba dugnám a fejem… és ez azért se jó, mer’ egy idő után nem fogok levegőt kapni…
*
Tegnap elvágtattam a ZAPEKba, mert nekem soha nem küldenek ilyen hányós zacskót, ergo most sem kaptam és már mindjárt itt a gyónás ideje. Ügyfélbarát intézményként hétfőn vannak 6-ig, majd utána napokon délig…
Szóval bementem tegnap és sorállás után elhoztam 2 zacsit (a főnök sem kap soha). Ma, gondoltam megcsinálom…
És…
ÉÉÉs…
A nagy zacskóból hiányzik a kisboríték… pont az az egyedüli dolog, amiért bementem… Amiben fel kell adni a cugehört… Mert az összes többi részét megcsinálom gépen, de feladni abban a szarban kell…
Megyek a főnökhöz, hogy az övében van-é….
Hát nincs!
Most holnap reggel 8-ra megint mehetek zacskóért…
Megettem tibibirkát….
Ezt már máshogy nem lehet…
Sajnálom szegényt. Olyan jámboran elvolt itt az asztalomon.
Dehát ez a birkák sorsa…
Nemdebár?
Rendezvények…
Néztem az
esküvőt… vagyis egy részét…
Egyszerű… elegáns…. tökéletes…
És olyan jó volt látni rajtuk, hogy szeretik egymást….
Irigykedtem kicsit.
Ilyenkor mindig ráébredek, hogy mennyire hiányzik az életemből a szeretet.
Az ilyen fajta…
A mély és erős…
Hm..
*
Szombaton ballagáson voltam. Anikófia G. ballagott…
Hát ez is…
Szinte ma volt, ahogy 2-3 évesen, behúzott nyakkal, visítva menekül a
csucsorgós puszim elől, mostmeg érettségizik.
Annyira jó haverok voltunk mikor
pici volt. Úgy kb. 5.-6.-as koráig egy csomó mindent elmesélt, hogy mi volt a
suliban. Nem győzte kivárni, hogy az
anyja odaadja neki a telefont… mindig ott kajabált mellette, hogy „Naaaa….anyaaaaa,
ezt én akarom elmesélniii… !” Aztán egy snitt és onnantól kezdve hangját nem
hallottam. Ma már nem is tudom hogy
viszonyuljak hozzá, úgy eltávolodtunk egymástól. Teljesen bezárt… Egy csomót gondolkodtam, hogy mi a fenét
csináljak, mert olyan szívesen mondtam volna neki valamit. Valami olyat, ami nem
túl fellengzős és róla szól meg az alkalomról, meg a jövőről….
G. ugyanis egy nagyon jóképű, okos srác. Mikor visszanéztem a ballagási
képeket, arra jutottam, hogy úgy néz ki az egyenruhájában, mint egy herceg…
(Egyenruhában ballagtak –mármint nem katonai, hanem a suli egyenruhájában.
Fekete nadrág, fehér ing és fémgombos, érdekesen álló nyakú, sötétkék zakó…)
Persze nem tudja magáról, hogy jó pasi… az önbizalma a béka alatt, nulla
céllal, ami miatt a szülei eléggé aggódnak és így én is… Mondjuk tegnap, mikoris szinte
az egész napot együtt töltöttük, arra jutottam, hogy nem lesz itt semmi baj,
csak Anikó túlparázza a dolgot. Ami egy
kicsit aggasztó, az az, hogy lila gőzük van csak az életről…
Pl. tegnap mesélte A., hogy képzeljem, G. mesélte, hogy egyik osztálytársának
meghalt az apukája…
A. mondta neki, hogy el kell menni a temetésére, mire G.
– Dehát nem hívtak meg !
A. persze felvilágosította, hogy oda nem szokták meghívni a népeket, hanem meg
kell tudni, hogy mikor lesz a temetés és el kell menni…. Aranybogár, persze
honnan tudná, hogy’ megy ez…
Majd most kezdi megtapasztalni, hogy mi meg merre…
Szóval arra jutottam tépelődésemben pénteken, hogy írok neki egy levelet.
Sajnos egy kicsit elnagyolt lett, mert hírtelen ötlet volt és nem volt időm
többször átrágni, hogy pontosan olyan legyen, amilyennek szerettem volna, de
azért közelíti…
Ide másolom…
***************************************************
Kedves G.
Szeretnék veled megosztani néhány gondolatot, de mivel már évek
óta nem beszélgetünk, úgy gondoltam, ez írásban könnyebben fog menni.
Ne ijedj meg, nem fogok -legalábbis
remélem- nagy szavakkal meg közhelyekkel dobálózni, abból úgyis hallasz így
ballagáskor eleget.
Miről is elmélkedhetnék így a jeles nap alkalmából, mint az
életről, aminek jó részét már megtapasztaltam és aminek jórészét Te még nem ismered.
Nem vagyok egy militarista beállítottságú ember, de a felhozott példám eléggé ilyen
jellegű lesz… J
Szóval az élet:
bárki bármit is mond, bizony „nem
fenékig tejfel”… Sőt!
Az élet célja viszont, hogy a valagunk
minél többször érintse a tejföl szintjét. Mert az jó! Akkor van boldogság !
Na helyben is vagyunk. Megvan a tuti: boldognak kell lenni.
Azt már ugye Te is megtapasztaltad, hogy nincs olyan, hogy valaki non-stop
boldog, állandóan vigyorog és lepkék után futkos. A boldogság hol itt, hol ott bukkan fel. Hol
kisebb, hol nagyobb adagban. Mi pedig próbáljuk elraktározni és új boldogságokat
szerezni, hogy a legvégén az egész összeálljon egy nagy boldogság gömbbé, amit
majd mutogathatsz az unokáknak, hogy „íme ez a boldogság gömb az én életem”….
És akkor majd néznek tátott szájjal és ők is akarnak olyat…. Te pedig már el
tudod mesélni, hogy hogyan kell csinálni.
Na de elkalandoztam… Ott jártunk, hogy boldogság.
Mikor leszel / vagy boldog ?
Tapasztalat és okos emberek irományai szerint is, ez az érzés akkor jön, ha elégedettek
vagyunk.
Mikor vagy elégedett?
Hát nagyon soxor… Ha megeszel egy naaagy tábla csokit, ha nyersz a játékban, ha
elmosogatsz és látod, hogy anyád örül, ha levizsgázol, ha felszeded a világ
legjobb nőjét, ha beleülsz életed első kocsijába….. és lehetne folytatni a
sort.
De szerintem ennyiből is érted.
Hogyan leszel elégedett?
Ha megvívod az élet kisebb-nagyobb csatáit. Mert beszélhetnek széplelkű emberek
bármit, az élet egy csatatér, ahol folyton küzdeni kell. Na szerencsére nem
vérre menően, és én a küzdelmek közé sorolom azt is, hogy le kell menned tejért
meg kifliért, holott Te éppen még aludni szeretnél…. Na jó, tudom nehéz
elképzelni, miért leszel Te boldog attól, ha félkómásan lezavarnak tejért,
pedig az leszel. Mert mire visszaérsz felébredsz, mindenki örül neked, hogy
meghoztad a reggelit és út közben mondjuk még láttál egy jó csajt is…
Nnna ez így együtt azért már legalább egy boldogságmorzsácska. Nem?
Nem mellesleg, meglepő de sokszor előfordul, hogy a legnagyobb ellenfelünk
saját magunk vagyunk. Meg fogod tapasztalni, hogy milyen nehéz önmagadat legyőzni
/ meggyőzni….
Szóval a küzdelmek és akadályok csak jönnek, csak jönnek, Te pedig nem
torpanhatsz meg. Visszavonulni sem lehet, mert ami elől megfutamodsz, az jól
megszívja magát, sokkal nagyobb és erősebb ellenfélként áll újra eléd…
Ergo: küzdj !! És mellesleg bízva
bízzál… J mert ez is fontos.
Mondjuk ezzel nem azt akarom mondani, hogy vegyél egy nagy mordályt és innentől
kezdve mindig legyen a belső zsebedben, csatára készen…
Neem… ennyire harciasnak nem kell lenni ! J
És mordály sem kell, hiszen megvannak a fegyvereid.
Minden fegyvered megvan ami az élethez
-a boldog élethez- kell !
Most csodálkozol ugye? Netán elkezdtél gondolkodni, hogy édesanyád hova a
bánatba tette a vizipisztolyod….
Drága Pici Pöttyem ! J (na így se hívhatlak már)
Te egy
nagyon helyes,
kedves,
okos,
intelligens,
fiatal srác vagy, akit a
Jóisten még ráadásként olyan szerető szülőkkel és nagyszülőkkel áldott meg,
akik születésed pillanatától azon vannak, hogy muníciót adjanak neked a
csatához és eltávolítsák az utadból az
akadályokat.
Még nem ébredtél rá, de én
tudom, hogy MINDEN fegyvered megvan! Nagyon nagy a szerencséd, mert ez így
együtt kevés embernek adatik meg. Hol az egyik hiányzik, hol a másik, sokaknak
pedig mindegyik…(na nekik kell szarból építeni a várat)
De veled tudod mi van?
Mikor születtél, a Jóistennek nagyon jó kedve volt és bőkezűen ellátott
munícióval, mielőtt leküldött a Földre. Indulás előtt még mosolyogva
körbeforgatott és biztos ami biztos,
belegyömiszkölt egy atombombát is a hátizsákodba, majd vigyorogva seggberúgott
és lepasszolt a Földre…
Hogy mi a muníció? Azok a
tulajdonságaid, amiket fent írtam. Az atombomba pedig a családod örök szeretete
és támogatása.
Az ÉLETben, a hadszíntéren mindegyikre szükséged lesz.
Az eszeddel, tudásoddal, vagy a
jóképűségeddel (esetleg ezek kombinációjával J )
bármit elérhetsz. Az intelligencia arra lesz jó, hogy tudd, mikor
melyiket vedd elő, az „atombombád” pedig mindig meg fogja adni neked a
biztonságérzetet és így a kellő bátorságot is (amit még véletlenül se keverj
össze a vakmerőséggel)
Nagyon egyszerű a tennivalód:
bízz magadban,
bízz a családodban,
és tűzd ki a célokat….
Az élet jön és Neked haladnod kell ha boldog akarsz lenni!
És akarsz, ugye?
Puszmákollak és nagyon szeretlek.
Eliana
U.I: Azért ne rémülj meg! Nem az van ám, hogy innentől non-stop harc és zivatar. Néha kitör a
fegyverszünet és akkor haverok, buli,
fanta…. J
2011. 04. 30
********************************
Nnna, szóval ennyi… Nemtom
mennyi jön le neki belőle. Tegnap este
mondjuk már megbántam, aztán ma meg arra gondoltam, hogy kezdjen vele amit
akar. Legalább én kiírtam magamból… J
A ballagás egyébként jól sikerült. Szerencsére nagyon kellemes idő volt és nem
volt akkora tömeg sem mint gondoltam, hogy majd lesz. Délután 1-re mentünk
ebédelni egy étterembe, majd Anikóékhoz még beszélgetni, meg sütizni… Na egy
hős voltam, mert az étteremben ugyan megettem a desszertem, (valami
vaníliakrémes, gesztenyés, tejszinhabos, piskóta volt… hmm.. jó vót!) de A.-nál már visszafogtam magam és csak vizet
ittam J
Ma aztán csak lazáztam… Csináltam egy laza bulguros ebédet, oszt ennyi… No meg
kialudtam az elmúlt két hét rohangálásait.
