keh…

Mostmár tutibiztos, hogy VAN rekeszizmom… Éééés
olyan izmos, hogy azt már nem lehet fokozni. Reggelig edzettem. Depersze nem
röhögtem, hanem köhögtem… (Bocsi… ez sokkal jobb volt mikor kigondoltam…)
Szóval hétfőn, kedden szabin voltam, mondván kikúrálom én majd jól magam és
szerdán fitten, üdén megyek újra a munka mezejére… (ahova majd terelik a
sok-sok mindenkit is..)
Na az van, hogy tegnap este volt a hangversenybérletünk utolsó előadása…a
legeslegjobb amit szeretek…orgonahangverseny egy katolikus nagyon barokk
nagyon díszes templomban… Imádom a fílingjét.. Most viszont meg volt spékelve
PittiKatalinnal.. Hááát… Mondjuk jobban szeretem, ha az orgona mellé nem
énekelnek, deee… gondoltam csak kibírom… Mondjuk egy porcikám sem kívánt
kimenni a lakásból de nagy volt a csábítás és különben is déltől már simán
elteltek úgy egész órák, hogy egyet sem köhögtem… Azért előrelátó voltam és egy
fél literes műanyag üvegbe töltöttem csipkebogyó teát és az utolsó sorba
ültünk, hogy tudjak menekülni. Nem is volt semmi gond… MÍG a művésznő el nem
kezdte acapella énekelni az Ómagyar Mária siralmat. Na ez nekem szó szerint a
torkomra ment, mert kb. 2 perc múlva a teás üvegemet megragadva, fuldokolva
menekültem ki a templomból… Kint aztán az előtérben lazán fuldokoltam vagy 5
percet és kész… Helyrejöttem.. Visszamenni nem akartam, mert gondoltam milyen
gáz lenne, ha megint elkezdene énekelni én meg megint elkezdenék menekülni… Még
azt hinné, hogy allergiás vagyok rá, pedig nem is… De nem vesztettem semmit,
mert a nagy üvegajtó mögül is tökéletesen lehetett hallani és látni mindent,
sőt volt ott egy szék is, amin kényelmesen elhelyezkedtem…
Na és itt kezdődött ….
De tényleg! Nem hülyéskedek, mikor azt mondom, hogy velem  mindig történni kell valami izének… Ami
normálisékkal nem történik… csak velem…
Nagyon jól szórakoztam, ugyanis azt hitték a betévedő népek (nyitva volt a
templom és a főtéren sokan voltak), hogy én vagyok a jegyszedő… J
Énmeg eljátszottam… J
Igazából egy idősebb úr kezdte, aki elkésett. Megállt előttem, és megmutatta a
bérletét. Mosolyogtam és megköszöntem, az meg csak állt mellettem mint a
jógyerek. Mondom neki „Tessék bemenni !”
– Hát úgy látom már nincs hely!
Na gondoltam… pasi…. És mutattam neki mindjárt két helyet is… Erre megköszönte
és bement… Aztán fél perc múlva kijött egy fickó és megkérdezte, hogy meddig
tart. Mondom: „Egy órás!”
– Akkor 8-ig. Ugye?
-Igen. Plusz a ráadás…
És elment, bakker otthagyta a zasszonyt. Mondjuk az Ómagyar Mária siralomhoz
acapella nélkül is  köll néminemű
hangulat, az tény… dehogy csak 10 percig bírjon valaki egy hangversenyt…
Aztán jött egy diáklány.. Egy darabig állt mellettem, hallgatta a zenét, majd
megkérdezte:
-Bemehetek?
– Persze, menj csak !
Nnna, hát ez meg tök boldog lett !
Aztán jöttek-mentek ott a népek… Volt aki megkérdezte ki énekel. Egy másikat
meg az érdekelte, hogy ki orgonál… Na basszus, ezzel megfogott, mert  nem tudtam…  és így volt végig…
Szó se róla PittiKatalinnak nagyon jó és erős hangja van és a templomnak sem
utolsó az akusztikája…   
Egyik ária alatt a nagymamám jutott eszembe, aki főzés közben rádiót szokott hallgatni… Tésztát
sodort a konyhaasztalon, a kredencen a  sokol rádióban ment a „Ki nyer ma?”…  A komolyzene alapvetően nem bántotta a fülét,
de némely áriára lisztes kézzel csapta le a kis laposelemest… Az enyhébbek
megúszták egy
  „
Aj, a  gigád sz*git !” beszólással… J
Gondolom ebből tisztán látszik, hogy a komolyzene szeretete nem a génjeimben
volt. J
 Meeeg az egyik ária alatt azon
vigyorogtam magamban, hogy tutibiztos, hogy a Mennyországban az összes
aprószentek meg pici puttók be vannak rendelve szolgálatra, és mind azzal
foglalkoznak, hogy tartják a templom márvány angyalait, hogy le ne essenek…
Úgy kb. ¼  9-kor lett vége, úgyhogy Judit
elérte a ½ 9-es buszát. Nem ültünk be sehova, mert eléggé sz*rul  voltam…
Aztán persze megint nem aludtam egész éjjel, mert csak ülni tudok… akkor nem
köhögök… Ülve viszont nemtok aludni… úgyhogy tv-t néztem. (Senki ne kérdezze,
hogy mit. Tulajdonképpen csak arra volt jó, hogy két köhögésroham közötti időt
elüssem valamivel…)
Szóval  miután már 3 napja nem aludtam és
eluntam a taknyom-könnyem egybefolyós fuldoklást, nagy elhatározásra jutottam…
Elmegyek orvoshoz!
Nekem ez nem ám annyira egyértelmű, mert általában úgy állok a bajaimhoz, hogy „majd
én kikúrálom!” Node! Vasárnap Bádenbe készülök (az osztrákba) és addigra ki
kell kupálódnom… éshátmivel 4 napja agonizálok, pöttyet elbizonytalanodtam….  Háziorvosom rögtön a lényegre tért… (ismer)
– Mióta beteg?
– Péntek óta.
– Láza van?
– Már nincs. Vasárnap este volt 38 fok.
– Milyen gyógyszert vett be?
– Öööö…  Hááát…
                       méézet…
                                   csipkeebogyóóóteááát…
                                           
             naarancslevet…
Láttam, hogy egyre jobban kerekednek a szemei…. (mint amikor mondtam neki, hogy
nem fogom megenni a koleszterincsökkentőt…)
Ésakkor eszembe jutott, hogy hétvégén Judit (merthogy nála agonizáltam)
belémdiktált két ACC-t (brr..) és még itthonra is adott kettőt… csak azt nem
ettem meg… de büszkén hivatkoztam rá, hogy ittam ACC-t…
Na ennek örült és mondta, hogy jó… ésmég vérszemet kapott, hogy
– Neocitránt?
– Nem…
– Aszpirint?
– Nem…
– Mit vett be a lázra?
– Az csak 38 volt…
– Az a LÁZ !
– Arra.. semmit… De elmúlt… J
– Allergiás valamilyen antibiotikumra?
– Nem emléxem, hogy valaha ettem volna….
Na kész!  Aszonta pihenjek, és SZEDJEM BE
az antibiót…
És már ettem is ma egyet… Naagy..sárga… Mondtam a patikusnak, hogy adjon hozzá
probiotikumot is… úgyhogy most AZT IS eszem… És Anikó 3 perce b*ott le, hogy
mérnem vettem lándzsás útifűszirupot… és szentül meg kellett ígérnem, hogy
holnap reggel elmegyek lándzsás útifűért a patikába…
T1 írt aggódó sms-t… , hogy gargarizáljak pálinkával, mer’ az fertőtlenít és
jobban is érzem magam tőle…. és nagyon aggódnak… és G. is nagyon aggódik…
Na, képzelem… végre kiélheti magát az irodában… akkor szellőztet amikor akar,
senki nem énekel neki… meg ilyenek…
Írtam is T1nek, hogy azt mindenki mondhatja, hogy aggódik… Hanem sírt-e??
T1 szerint, azt csak titokban, mert a macsók nem sírnak !