nyúl után…

No elment a nyúl is… Ergo, megint fel vannak töltve a csokiraktáraim…. DE! Egy hős vagyok! Mert csak nééézegetem, csodálgatom, rakosgatom, gyönyörködöm bennük, elképzelem az ízüket…. Meg ilyesmi antijódógombaság….
Van pl. egy olyan milkatojatom, ami milkalágytojás és van hozzá egy pici lila, műanyag kiskanál, amivel ki kell kanalazni belőle a cuccost…
meg van tibibirkám… (az olyan, hogy a birka nyakörvére rá van írva, hogy tibi tibi tibi tibi ) Meg van lilanyulam, meg trüffelszeletem, meg olyan tojatom amiben alkohol van…
Jjajjj.. még leírni is jóvót…
Majd néha elolvasom… :o)
Mondjuk a sonkának nem tudtam ellenállni, mert azt (is) nagyon szeretem… Hmmm.. tormával, zöldhagymával, paprikával, paradicsommal…. (retket nem vettem mer’ nyamvadt vót !)
Meg még sütöttem sütit is ami tök finom lett ! Legalábbis Anikófia azt mondta rá, hogy finom, és ha ő azt mondja valamire, akkor az úgy van… és azért láttam, hogy nem csak úgy udvariasságból mondja.
A sütit pedig úgy kell készíteni, hogy kell venni a Spárolósboltban piskótalapot, ami olyan, hogy 4 db lap, amiből 2 barna, 2 sárga… nnna és ezeket kell megtölteni krémmel. Vanília krémet tettem bele,  és igen, volt benne Eliana féle csavar: merthogy persze megint hiányzott valami a receptúrához…. nem volt otthon tej. Ebből kellett volna basszus 3dl, a pudingpor összekeveréséhez… DE! Azt csináltam, hogy volt otthon 2 dl tejszín, amit félig felvertem és ebbe kevertem bele a krémport, meg tettem bele 1 db vaníliás cukrot (nem kellett volna –ártani nem ártott de tök felesleges volt). Ja! Még rumaromát is öntöttem hozzá, és összekevertem, majd rákentem a piskótarétegekre. A tetejére olvasztottam étcsokit, amibe dobtam egy kevés vajat és hozzáöntöttem a maradék rumaromát… oszt ezt az egészet rá a süti tetejére, ami persze lefolyt az oldalán, de nem baj, mert így bevontam az egészet vele…
Éééés szerintem nyami lett! Mindenki azt mondta rá, hogy jóóó !
És pont annyi volt, hogy vasárnap ettek belőle Anikóék, hétfőn meg Judit és Anna meg persze én is…

*
Megkóstoltam az ibilikőrt…
Hááát…. Ja!
Most értettem meg, hogy miért is hívják a pasik a likőröket  körömlakknak….
Jó, mondjuk egy fokkal jobb mint a marcilikőr de… baromi édes. Pedig a 80 dkg cukror helyett csak 60 dkg-t tettem bele.. És ami a legérdekesebb, hogy a tintakék színe megváltozott olyan jókis tokajiaszú színűre …
Az illata az legalább ibolya…
Nem baj ! Kitaláltam, hogy majd veszünk vanília fagyit és ha azt lelocsoljuk vele nagggyon finom lesz :o))
Meghát még akármi is lehet, hiszen 3-4 hónapot kell neki állni, az meg hol van még…
Nem?
De!
*
Szokásos párbeszédmorzsa:

Nyavalygok egy keveset, hogy állandóan lecsúszik a farmerom…, majd hírtelen átmenet nélkül:
E.: – Képzeld! Megyek ma Csernusra…!!!
G.: – Minek?
E.: – Mert okosságokat mond.
G.: – Mondok én neked okosságot! Vegyél egy övet!
E.: – Nem szeretem az övet…
G.: – Miért?
E.: – Mert szoríít…
G.: – áááá…. tényleg jobb ha Csernusra mész…
E.: – Mondtam J

*
Tadammm… tadammm… dobpergés:

angol vizsgaeredményeim:  írásbeli: 86 % ,   szóbeli: 95%

Megnéztem a tesztemet…. hát simán lehetett volna 90%-os. Olyat csesztem el, amin most teljesen elképedtem…
Na mind1 ! Nem panaszkodom. Örülök, hogy jó lett !
Ámdeviszontellenben a tanárunk leadott bennünket. Emailben kaptunk értesítést az eredményekről is és arról is, hogy nincs kapacitása továbbvinni a csapatot.
Hát igen! Egyszer valami történt és azóta már nem szeretett minket… De igazából nem tudjuk, hogy mi a baja.
Most így utólag már mindenki mondja, hogy észrevette, hogy valami gond van és már nem olyan velünk mint régebben…. Most aztán csak így pitty-putty vége lett. El sem búcsúztunk… Egyrészt azt gondoltuk, hogy megyünk tovább, másrészt meg ilyen vizsgák után szokott lenni „feedback”, amin elmondta mindenkinek, hogy mik a meglátásai…
Hááát most keresnek nekünk másik tanárt… Csak így olyan nem jó. Mert valami miatt biztosan megbántódott és lehet, hogy meg tudnánk beszélni. Különben meg tök jó fej és tele van energiával meg minden…
Tényleg sajnálom…
*
Tegnap este volt a pszichológiai előadás sorozat utolsó estje:
Az előadók: Csernus doktor és SzendiGábor volt.
Hááát…..
Cs. volt az első és…. hogy’ is mondjam csak…
Igazából alig vártam már, hogy vége legyen. Roppantul idegesített.
Úgy voltak a teremben a székek, hogy hosszában, középen volt egy átjáró és Ő nem a színpadra állt fel, hanem lejött a székek közé és megállt a 3. sor mellett (mi a 4.sorban ültünk, majdnem a szélén) és ott beszélt. Rögtön az elején belenyomta a mikrofont egy srác kezébe és kérdezett tőle valamit… az próbált jópofa lenni de eléggé szánalmasra sikeredett –mondjuk minden elismerésem az övé volt, hogy egyáltalán meg tudott szólalni.
 Cs. néha hátra ment, hogy ott se legyenek nyugodtan a népek, de aztán mindig visszakavart oda mellénk. Néha kiabált, néha felordított, tök agresszívnek éreztem… Mindig úgy beszélt, hogy valakinek a szemébe nézett, akire ettől a frász jött rá. Rám legalábbis igen, de gondolom más is így volt vele… Sose tudtam, hogy elkapjam a szemem, vagy nézzek merően vissza rá,… melyikkel úszom meg, hogy atrocitás érjen J
Mondjuk azt biztosan állíthatom, hogy ha Cs. doktor 3 méterre tőled, mélyen a szemedbe nézve elordítja magát, hogy „Képes vagy bármire!” akkor ez akkora katarzis, hogy rögtön tudod, két lehetőséged van: vagy összeszarod magad, vagy eldöntöd, hogy tényleg képes vagy bármire!
Az előadás folyamán többször is fohászkodtam az én drága teremtőmhöz, mikoris próbáltam tartani a szemkontaktust és közben azt éreztem, hogy simán a szemével kiszedi a vesémet, majd a szívemet, meg a többit, hogy „Miért, miiéért?!? Miért ÉN már megint?? Mit vétettem? Annyian vagyunk ebben a kib*ott teremben…”
Mondjuk volt egy csaj, aki a mögöttünk levő sor legszélén ült, neki jól megszorongatta a karját, miközben kiabálva kérdezgette, hogy
-Bírja?
-Igen
-Bírja?
-Igen
-Még mindig bírja?
-Hát már egyre nehezebben…
– Akkor miért nem tiltakozik? Miért nem mondja, hogy fáj ? Önt el lehet nyomni. Nincs akarata….
Kb. ez volt. Mondta neki, hogy holnapra valószínűleg megkékül…
Szóval… nemtom…
Biztosan van akinek ez a módszer bejön…  Sőt, akin csak az segíthet, hogy végre valaki egyszer helyrerakja…
Most úgy gondolom, nem hiszem, hogy önként elmennék hozzá…
Eszembe jutott M. Ő volt nála egyszer. Fejébe vette, hogy beszélni akar vele és bejelentkezett. Úgy emlékszem, hogy egy hónapra kapott időpontot de aztán egyszercsak felhívták, hogy másnap reggel mehet.. És ment.
(Anno meg is írtam …  úgy kb. 2008 tájékán lehetett…)
Mondjuk vele nem kiabált. Lehet, hogy csak előadásokon ilyen teátrális?
Arra már nem volt idő, hogy kérdeseket tegyünk fel. Mondjuk nem tudom, hogy akadt-e volna oly bátor-botor lélek…
Mondjuk ha elég tökös lennék, megkérdezhettem volna tőle, hogy van-é már ebédlőasztala… J
Jó, ez elég nagy genyóság lett volna…. :o))
SZ.G. pedig….
Tudom, hogy egy nagyon jó és híres pszichológus, de Ő tartotta a hat előadó közül a legunalmasabb előadást.
Az elején felállított egy teóriát és erre hozta fel a példákat két órán keresztül… Mindenki baromira lefáradt. Mondjuk tudtam volna vele vitatkozni, vagyis jó lett volna ha meg tud győzni az igazáról…
Szerintem a példáiban mindig a dolgok optimális eshetőségét vette alapul.
Pl. Van egy család, ahova a nagyszülők minden évben odaköltöznek 3 hétre és átveszik az irányítást. Füvet nyírnak, bevásárolnak, mosogatnak…. mindent megcsinálnak….
Ez baromira zavarja a házaspárt, de nem tudnak mit csinálni, nem akarják megbántani a nagyszülőket…
Elsődleges megoldás: jól megmondják a magukét, összevesznek….      –nem jó !
Másodlagos megoldás: elfogadják a „segítséget” sőt rátesznek egy lapáttal. Pl. szólnak, hogy a kertben nem szépen lett levágva a fű, nem úgy kell mosogatni, vagy ki kell kiabálni a konyhába, hogy anyuka hozzon már be egy sört…. stb. Mert ennek az lesz az eredménye, hogy a szülők fogják azt mondani, hogy gyerekek mostmár ideje felnőnötök és nem csinálunk többet ilyet. Nektek kell levágni a füvet….stb.
Nnna szerintem nem mindenhol történne ez így. Lehet, hogy az lenne, hogy nagy dérrel-durral, megbántódva  összepakolnának a nagyszülők és veszekedések közepette hazahúznának, majd lehetne járni békíteni őket…
És szerintem a legtöbb példája sántított valahol…