Először is kívánom, hogy mindenkinek sokkal jobb éve legyen ez a 2011-es mint a tavalyi… Mert megérdemeljük…
Szerintem…
Köszönöm szépen a jó kívánságokat és, hogy ezt a sok zagyvaságot, amit itt összehordok (most a hetet-havat nem emlegetem, mert valahogy nem kívánom a hónak még a gondolatát sem…) szóval, hogy ezt az irományt olvassátok és együtt örültök velem, ha van min…és próbáltok kirángatni a trutyiból, ha az van… Együtt élvezitek velem az összes bungee jumping ugrásomat a gasztronómia világába…és mindig visszarakjátok a fejemre a koronát, hiába tiltakozom, hogy már nem vagyok királylány…
Szóval köszönet mindenért…. Remélem az idei évben is megmaradunk egymásnak és ha néha-néha valakinek tele is lesz a hócipője, nem hallgat el örökre, mert lassan már egy nagy család leszünk és ha valaki sokáig nem ír, akkor kifejezetten hiányzik….
Szóval fejet fel, hasat be, mellet ki,…oszt gyöjjön csak…. (mondom HASAT BE ! )
Nos ezek után…
Ahogy sejtettem, baromi gyorsan elment ez a 10 nap. Mióta anyuska nincs velem, december elején mindig belémnyilall, hogy már megint karácsony lesz…. de aztán elhatározom, hogy nem fogok tőle tartani és szerencsére eddig még meg is úsztam mindenféle nagy depi nélkül.
Meg szerencsére nagy a nyüzsgés körülöttem ilyenkor… Vagy megyek, vagy jönnek… Szóval nem érek rá gondolkodni…
Két ünnep között volt két laza napom. Az egyiken aludtam-aludtam és megint csak aludtam, a másikon meg igazából már nemtom mit csináltam de elment… Szerdán jött Judit barátnőm és Szentember, mert J. vérvételre volt hivatalos a laborba és úgy terveztük, hogy én este megyek hozzá… Szóval jöttek úgy 2 óra magasságában… Kaptak szendvicset, teát… beszélgettünk, megcsináltam a gesztenyés kosárkákat, amit j.-hoz terveztem vinni…. Kinyalogatták a gesztenyés pixist, majd Szentember elment, mert lejárt a kiimenője J, mi pedig 5 körül elindultunk Ripityomfalvára.
Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy visszakanyarodjak a gasztronómia világába… Meg kell, hogy mondjam, azért tudok… Az idei ünnepek slágere volt a gesztenyés kosárka, ami úgy készül, hogy venni kell az Intermicsodában ilyen kosárkákat (12 db van 1 zacsiban) Lehet ezt sütni is bizonyára de az jóval macerásabb és ezek a kosárkák nálam mindig beválnak. Hol ezt teszek bele, hol azt… Most azt csináltam, hogy gesztenyemasszát megpörgettem a robottal háromszor, de lehet összetörni villával, lereszelni, krumplinyomón áttörni… szóval valamilyen módon apróra kell nyoszorgatni az a lényeg. Aztán 2dl tejszínt habbá kell verni, egy vaníliás cukorral és egy habfixálóval. Amikor ez kész, akkor össze kell a két matériát keverni és bele kell tölteni a kosárkákba. Aaa gesztenyemasszához loccsantottam rumaromát is… Nem ártott neki !! Mivel a kosárkák eléggé kő kemények, így állni kell hagyni kb. 2-3 órát. Fogyasztás előtt műtejszínből (ami a spray-ből jön) girlandokat fújunk a tetejére, ami azért is jó, mert nem láccik tőle a nem túl gusztusos kinézetű barnás töltelék, meg sajnos amilyen ártalmas kb. annyira finom is… Szóval ez volt nálam az ünnepi süti. Ezt vittem Anikóékhoz és Juditékhoz is, meg bentre is vittem névnapomra… Ééés mindenkinek nagyon ízlett.
Ezenkívül világbajnok húslevest és töltött káposztát csináltam…
Világranglistás lett még Judit barátném diós bejglije (amibe tett egy kevés meggyet is meg sok diót….) Hozzá kell tennem, hogy enyhe dió és mák allergiám van… Ez azt jelenti, hogy vagy herpeszem lesz tőle, vagy kiüt… ha a nyelvem viszket, akkor az már kicsit gáz…
Mondjuk a dió még hagyján, a mák a húzósabb… Szóval befaltam egy fél rúd diós bejglit és szerencsére csak odáig jutottam, hogy éreztem, hogy bizsereg a szám széle…. DE nem jött elő rajta semmi… Juditnál egyébként állandóan ettünk… vagy forralt bort ittunk…vagy nassoltunk…. Húúú…. És végig azzal kábítottam magam, hogy annyira jó, hogy fogyó holdra tette a Jóisten a karácsonyt az idén… Legalább kisebb lelkiismeretfurdanccsal ettünk…
Naés eccer még elmentünk este sétálni is…. Na ez is jóvót… Mondván lejárjuk a sok kaját (töpörtyűűt is KELLETT ennem, de megpróbáltam úgy, hogy közben nem gondoltam a koleszterinemre) Szóval elmentünk sétálni a sötétben, a havas faluba… Hááát basszus… Elszoktam én már ettől… Minden kutyától összecsináltam magam… egy helyen volt egy rottweiler, aki naagyon zabos volt ránk és a kerítés meg ilyen fogpiszkálóból eszkábált falusi lófütty volt, ami csak az első viharra várt már… Na közöltem Judittal, hogy én biza errefele nem vagyok hajlandó visszajönni… Mondta, hogy nem gond, mert akkor majd a temető mellett jövünk vissza….
Hökk, vazze…. De inkább azok a nyugodt lelkek mint ez a dilinyós eb! Ésakkor végigjöttünk a töksötét temető mellett… Judit fel akart menni még a madárdombra vagy mire, de ott is ooolyan sötét volt, hogy húúú…
Judit: – Menjünk fel a Madárdombra !
Eliana:- Mennyünk má haza, mert itt aztán sehol senki…
Judit: – Ott megy egy repülő !!
Nnna… Ez volt az érv mellette! Hát persze, hogy nem mentünk fel…
Aztán mi volt még… Barátnéim elláttak MüllerPéter és PopperPéter könyvekkel, úgyhogy intellektuálisan is fejlődhetek az idén… Ezenkívül ha minden igaz beszereztem egy Mesterkurzus bérletet, van színház és hangverseny bérletem… szóval szavam nem lehet…
És ha már itt járok…
Szavam nem lehet…ergo: hálás vagyok sok dologért…
Igaz, hogy a 2010-es évet elég rosszul éltem meg, amit nem is igen tudok mivel magyarázni, mert sokkal több jódógombaság történt velem, mint 2009-ben, de valahogy akkor is 2009 maradt meg bennem jobb évként. Na de az már aztán tényleg elmúlt, úgyhogy hagyjuk is és maradjunk 2010-nél. Sok jó programom volt. Igaz, hogy mindegyikért kellett kisebb-nagyobb erőfeszítéseket tennem de nem ez a lényeg, hanem, hogy jóvót…
Jóvót az alcsúti nagy hóvirágnézés, majd később a szentjánosbogár + szúnyog „tortúra”, a ripityomfalvi fogathajtó meg a nyári bográcsozások, szuperjó volt Szlovénia, ahol igaz, hogy totálisan kipurcantam de sokat nőttem a saját szememben, mert végig vezettem az utat és oly’ nagyon nem is tévedtünk el –hiába igyekezett annyira Dzsípí…. Még most is tisztán bennem van a kép, ahogy nyugodt tempóban autózunk Piran felé.. Egyik oldalunkon magas sziklafal, a másikon pedig a tenger nyugodt, végtelen kékje…. És tisztán látom a tőlem 10 méterre vágtató lipicai ménest….
Jóvót a plitvicei oda-vissza….és ami abszolút meglepő, nem volt fárasztó….
Beletört a bicskám a tavaszi bükki túrába de azért 1 kivételével láttam az összes forrást. Klassz volt az őszi várgesztesi sétánk. Tátott szájjal élveztük a főnyereményt az őszi erdőben, mikor a csendben állva, úgy potyogtak ránk a színes levelek, mint a hópihék…
Hálás vagyok a barátaimért…. Hogy Annával rendeződni látszik a viszonyunk. Megtanuljuk tán kezelni egymást.
Hogy Judit megszabadult Jóembertől… Igaz, hogy mostmeg mástól nem érzi jól magát de nekem meg meg kell tanulnom, hogy ne éljem bele magam annyira a problémáiba… (ha valaki belemászik egy vizes kádba, akkor ne „szenvedjen” minden nap attól, hogy vizes…. Vagy másszon ki, vagy próbálja meg azt élvezni, hogy vizes… mert mondjuk ez a víz, azért nem olyan kellemetlen)
Hálás vagyok Anikó barátnémért, aki végre feladta másodállását és az idén majd talán már nem csak hálni jár belé a lélek, hanem benne is marad…
Éspersze hálás vagyok Bruniért is, aki szegény az idén egy eléggé flúgos részemet ismerte meg, de remélem elő tudom még venni a jobbik énemet is ha találkozunk. Valami rejtélyes oknál fogva nem küld el melegebb éghajlatra, hanem barack sütit hoz nekem az olaszoktól és StümerMarcikát Novajról, amit képes postán elküldeni…
Hálás vagyok azokért is akikkel ugyan lazább a kapcsolatom de néha felbukkannak, hogy menjünk kocsmázni, vagy meglepit hoznak szülinapomra, vagy csak jól elvagyunk angolon, vagy néha rámküldenek 1-1 emailt mert hiányzom….
És hálás vagyok Értetek is, akik ezt most olvassátok, azokért is akik kommentelnek és azokért is akik „csak” olvasnak…
2010-es veszteségem talán csak M. volt… amit nagyon sajnálok. Neki kevés voltam. És hiába próbáltam meg firtatni az okot, nem találtattam érdemesnek arra, hogy megtudjam… Igaz, hogy elsőként kívánt boldog névnapot, meg boldog karácsonyt de ez a maximális kommunikáció közöttünk hónapok óta. Tény és való, mindig is udvarias volt.
Hálás vagyok még azért, mert van munkám és teljesen normálisak, jó fejek a kollegáim, a főnökeim és tudom, hogy ez a mai időkben felér szinte egy lottónyereménnyel. Nagyon rossz olvasni néha, hogy egy-egy rosszakaratú ember mennyire tönkre tudja tenni egy közösség életét, pokollá tudja változtatni a körülötte élők mindennapjait…
Jó, néha G.vel vannak köztünk szóváltások de aztán visszarendeződünk. Próbálunk csiszolódni egymáshoz több-kevesebb sikerrel…
Hát ezt pl. el kell mesélnem… Annyira édes volt mielőtt elmentünk szabira.
Van a szobánkban egy pálma, egy dracéna, és az én asztalomon egy cserép fokföldi ibolya.
Nos… A virágok lelki életét én tartom karban…. Pl. a pálmát én tartom szóval ….
( E.: – ……. Mész ma bevásárolni?……..
G.: – ……………………………………
E.: – Mész vásárolni?
G.: – …………………………….
E.: – Most direkt nem válaszolsz?
G.: – NEKEM beszélsz?
E.: – Nem, vazze! A pálmával beszélgetek !! )
viszont G. a virágfelelős a szobában… Mondván én megbízhatatlanul locsolok és különben is azé’ nyamvadozik a pálma is mert a teafiltereket belerakom a cserepébe… Mondjuk ebből annyi igaz, hogy amikor reggelente a teámból kiveszem a teafiltert, akkor néha lusta vagyok vele elmenni a konyháig és akkor beleteszem a cserepébe… ésakkor másnap is….ésakkor jön G. a locsolópixisével és kajabál, hogy tönkremegy a pálmaaa… Pedigszerintem direkte inkább jót tesz neki, hiszen a humuszról már hallhatott volna….
Nnnnaszóóval….
Mitisakartam?
Ja!
Ünnep előtti utolsó nap G. lekiismeretesen locsolja a virágokat. A fokföldi ibolyámon van 1 db ¾ tenyérnyi naagy levél és egy bokornyi összes többi kisebb… Jövök be az irodába, G. nem vesz észre, hogy mögötte állok és csak azt látom, hogy a kezében van az az egy darab nagy levél és megrökönyödve dugdossa vissza a cserépbe úgy bele a bokorba … és egyre elkeseredettebben és kétségbeesettebben állapítja meg, hogy nem marad ott…
Annyira kellett nevetnem mert olyan aranyos volt mint egy kisgyerek, aki tudja, hogy rosszat tett de nem hiszi el és még bízik valamiféle csodában…pl., hogy az a levél valamiféleképpen visszakerül a szárára úgy, hogy nem veszem észre… Annyira kellett röhögnöm, hogy a könnyeim is kijöttek…. Szegény, teljesen kétségbe esve közölte, hogy letörte a levelet… Persze mondtam neki, hogy semmi gond és visszadugtam a földbe, azán még mindig a könnyeimet törölgetve a röhögéstől kérdeztem tőle, hogy mi a fenében reménykedett…. Mondta, hogy nem hitte el, hogy letört, mert alig ért hozzá….
Szóval jöhet 2011…
Bár én még mindig állítom, hogy az igazi év március 01-én kezdődik és nem a tél közepén az tuti…. Szóval fogadalmakat (persze csak módjával) majd csak akkor teszek…
