Reggel, mikor felébredek és meghallom a tetőn az eső kopogását…. Aaaahhh……
Akkora akaraterő kell…
(Mondjuk az idén aztán esett tisztességgel…. )
A hétvége elment ezzel-azzal de sajnos pont nem azzal, amivel kellett volna…
HAMAJD eccer bennem annyi energia lesz, hogy tudok csapni egy oltári nagy takarítást…. Na az lesz ám a csúcs… Addig meg beérem kisebb-nagyobb romeltakarítással…..
Node félre nyöször, félre búú… Annyi jódógombaság történt az elmúlt pár napban…
Pontosan kettő :o)
Vasárnap délután az ominózus kiállítás megnyitón voltam…. Tök jó volt. Szép számmal összejöttünk az osztályból, így kaptunk egy külön termet. Volt aki hozott sütit, kaptunk teát, kávét és nagy traccsolást csaptunk. Az egészet az tette különlegessé, hogy a srác és a családja egy ¾ órás verses, zenés előadást tartott a megnyitón. A verseket a felesége zenésítette meg és a gyerekek gitárkíséretével adták elő fantasztikusan… Annyira jó volt nézni és hallgatni őket. Bár később G. bevallotta, hogy a gyerekeket már nem lehet ilyesmire rávenni… most is nagy könyörgésre voltak hajlandók kötélnek állni, merthogy „jönnek a volt oszt.társak” de azt mondták, hogy ez volt az utolsó…. J Hát igen… egy idő után ciki anyuval meg apuval énekelni a színpadon…. Azért nekünk egy élmény volt….
Megint tudatosult bennem, hogy mekkora mákom volt a gimis osztállyommal (is). Nagyon jó közösség voltunk. Sajnos eléggé szétszéledtünk de ha bármikor összejövünk szinte senkinek nem akaródzik haza menni, mindig velünk zárják az objektumot…. Most is még az épület előtt dideregtünk vagy fél órát…
Egyébként megkárosítottam az egyik művet. Egy fonott kosár tele volt rakva ilyen pöndörödő, gyalult forgáccsal, mellette egy vers és ez így együtt volt az egyik mű….
Szóval én ebből kiloptam egy naagy forgácsot, mert annyira jó illat szállt abból a kosárból, hogy eccerűen nem lehetett mellette csak úgy elmenni…
Aztán persze bevallottam a Művésznek, aki jót vigyorgott rajta…
Azóta pedig sokszor eszembe jutnak… Mármint G. (szintén G) és a családja.
Nem tudok róluk úgy írni, hogy ne legyen tele közhelyekkel vagy pátosszal és nem is tudom szavakkal visszaadni a hangulatát annak az estnek. Csak örültem, hogy ott vagyok és örültem, hogy megadatott nekem az is, hogy ismerhetem ezeket az embereket. Megerősítést kaptam arra vonatkozólag, hogy igenis becsülni kell az életünkben a jó dolgokat, a legapróbbakat is, mert már kezdett megint elveszni belőlem ez a tulajdonság. Oly könnyű átsiklani az apróbb jódógombaságokon, a nagyobbak sem tartanak tovább pár óránál, percnél… Vagy egyáltalán nem is emlékszünk rá, hogy történt valami jó…. És ezzel saját magunk ellenségei leszünk.
Ez a volt oszt.társam (szintén G.) teológiára járt, majd igen komolyan kitört rajta a depresszió. Kezelték pszichiátrián is és mai napig is jár pl. pszichológushoz. Viszont olyan társat talált maga mellé, hogy azt hiszem erre mondják:”a borsó meg a héja”. Ebből a csajból annyi szeretet, nyugalom és derű árad, hogy az valami elképesztő. Pedig biztosan nem könnyű neki még mindig. Igaz, hogy G. már 1-1,5 éve tünetmentes és a három gyerek is már relatíve nagy, de idáig eljutni, úgy gondolom nem volt piskóta. Ráadásul ők gondozzák a srác magatehetetlen testvérét is. Mindezek ellenére, vagy pont ezért, olyan erős pozitív kisugárzásuk volt, hogy nagyon sokan feltöltődtek általuk…
Jókor jött ez nekem…
És nem csak nekem. Judittal találkoztam tegnap és Ő is még mindig a hatásuk alatt állt és ugyanezekre a gondolatokra jutott mint én.
Úgy lehet ez, hogy amikor megszületünk, kapunk a sorstól egy lófüttyöt és mindenkinek abból kell építkezni egész élete során. Az, hogy ez a lófütty mekkora, teljesen relatív. Nem lehet összemérni, mert mindenki csak a saját lófüttyének a méretét érzi…. Mindenkinél saját magán múlik, hogy annak örvend, hogy „jajjjdejó, hogy az én lófüttyöm csak ekkorka!” és így él, vagy kesereg, hogy „ekkora lófüttyel nem lehet élni normálisan” és hagyja, hogy az összenyomja, kék-zöldre verje…..
Szóval a magam bonyolult módján csak azt akartam mondani, hogy :
„Ne hasonlítgasd az életedet másokéhoz. Nem tudhatod, az ő sorsuk miről szól… „
A másik jódógombaság egy Mozart est volt tegnap.
Bár meg kell hogy mondjam, miközben készülődtem, kint szakadt az eső és többször is belém villant, hogy miért nem tudok én elülni a seggemen, mint más normális ember… Mé’ köll nekem folyton menni…?! Főleg meg ez a november nagyon kultúrálisra sikerült….
De aztán benyomtam a tv-t és pont a „Legyetek jók ha tudtok „ c. film ment… Azt hiszem ez a címe… És pont akkor tartottak annál a résznél, ahol a gyerekek éneklik azt a fantasztikus dalt…
„Legyetek jók ha tudtok. A többi nem számít!”
Na persze ott ragadtam egy darabig, aztán kapkodhattam….
Azt hiszem ez a lényeg: legyünk jók ha tudunk…. A többi meg majd megoldódik…
A múlton nem kell rágódni, mert csak rossz perceket szerzünk magunknak. Változtatni már nem tudunk rajta. A jövőn meg kár aggódni. Nem tudhatjuk milyen lesz… A legtöbbször nem olyan mint amilyet elképzelünk se pozitív se negatív irányban…. Akkormeg…?!?
Na nem mintha ezekre nem jöttem volna már rá eddig is… Csak valahogy kimennek belőlem a magvas gondolatok… mert hagyom….
Miután idáig jutottam egészen jó kedvem lett és eső ide, eső oda, örültem, hogy megyünk…
Legalább a hajammal nem kellett annyit tökölni, mondván úgyis fél pillanat alatt gallyra megy a párától és a víztől… Taliztunk Judittal és mivel még volt eléggé sok időnk bementünk a Lipótipékségbe, mert J. közölte, hogy ő egész nap nem evett csak egy kiflit… Nekem ez a pékség mindig egy menyország…
Nagyon ritkán járok be, mert egyrészt a városba is ritkán járok mióta itt lakom, másrészt meg ha bemegyek egyszerűen nem tudok ellenállni a sok finomságnak…. Most meg ilyen záráskori akció volt. Egyet fizet, kettőt kap…úgyhogy vettünk ilyen vaníliás krémmel töltött kifliket, meg tönkölykockát, ami naagyon fini volt… Kb. keresztezték a levelestésztát, a pogácsát és indenféle magvakat…. Hmmm… Ésaztmeg nem is tudtuk, hogy tettek be asztalokat ahova le lehet ülni és a végén fedeztük fel, hogy pincér is van…. Merthogy a hosszú pult végén sütik garmadája kelleti magát…
No de akkormár megvettük a betevőt. Megkaptuk papírzacsiban, viszont úgy döntöttünk, hogy mivel úgyis szakad az eső, inkább leülnénk… Ésakkor a pincér nagyon ari volt, hozott nekünk tányért szalvétával….
Az utolsó morzsák után aztán 5 perc alatt ott voltunk a tett helyszínén… ééés kezdődött is a jó….
Most nem a színházban voltunk, hanem az un. István teremben, ami egy tök szép barokk(os) terem, kristálycsillárokkal, ami különösképpen pásszol Mozart zenéjéhez… Olyan kellemes volt…
Az a tipikus jódógomba érzés….
Ésutána még mosogatni is volt kedvem otthon, pedig a kocsiig megint tökig áztam… J
Kommentek
(A komment nem tartalmazhat linket)
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
A Lipóti pékséget én is nagyon szeretem és egy saroknyira van tőlünk. A nagy parasztkenyerének csak a héja nem tökéletes, de a bele valami isteni. A tepertős pogácsájuk nem túl jó – sajnos – ezzel szemben az aranygaluskával nem tudunk betelni. Hetente legalább kétszer veszünk hármat, széttépjük és vaniliasodóval nyomjuk – ezért nem fogyunk. ;o)
Altair, köszi a receptet! Királylány, ezt meg kell csinálnunk hamarosan, majd nézegesd a naptáradat az ügyben, hogy mikor??? :-))) Mondjuk elborzaszt a cukor és a margarin mennyisége, de a kíváncsiságom ennél nagyobb.
Örülök, hogy “hatás” alá kerültél, csak tartson ki sokáig! Puszillak
Az ötlet nem rossz drága Brunellám…. :o) Vmikor decemberben?
Majd pontosítunk…
Azért elkérem a főnök receptjét is (hátha abban kevesebb a cukor :)) Ő mindenbe csak a minimális édeset rakjal…
*
Hmm… Altair…. az aranygalit is szeretemmmmm…. Soxor van az ebédlőben és azt éppen elég jól csinálják de nagyon ritkán merek enni belőle, mert fixa ideám, hogy abból egy adag megevése után már másnap +2kg van rajtam… Ez komoly! Szóval az nekem ilyen woodoo süti… :))
*
Képzeljétek! Még ma is tart… :))
puszmákok
Szuper! Közben már agyalok, mivel lehet kiváltani egy-két komponenst. Persze csak annyira, hogy ne rontson az élvezeti értéken. Öhm Királylány, tudod már melyik részét vállalod majd a nagy kulináristáskodásnak??? 😉
Meelyik réészéét…??!? Háát…..háát… tudok kristálycukorbaforgatni nagyon jól…meeg drukkolni, hogy ne égjen meg…. meg hasonló hasznos dógokat… :o)
De egyébként meg “helyettesíteeniii?” hát hogy gondolod…?
Nem műbarackot csinálunk.. :))
Minden sznobizmus nélkül, én nem használok margarint. Betegség miatt át kellett állnom a vajra még évekkel ezelőtt és amikor tavaly nem volt itthon más csak margarin, gondoltam, pirítósra az is jó lesz. Nem viccelek, kifordult a számból, olyan rossz volt. Azóta még sütőmargarin se “teheti be a lábát” hozzánk. ;o)
Ha kristálycukor helyett fruktózba forgatjátok, akkor kevesebb is elég, mert 1,4ú édesebb a kristálycukornál. A fele cukrot pedig simán lehet édesítővel helyettesíteni.
Szia Altair! Nagyon egyre jár az egyunk, mert a margarin az én konyhámban is tiltott adalék. Én is vajat használok többnyire, de mivel egy ideje “tisztulok”, a vaj mostanában kicsit tiltólistás (gondolkodtam más töltőnyagon, de az már nagyon más lenne, így marad a vaj… bár Királylány szuperül tud helyettesíteni dolgokat dolgokkal, így neki is lehet még valami építő – ajaj – ötlete). Cukor helyett szteviára gondoltam a tésztába, fehérliszt helyett tönkölylisztet használnék, a hempergetést meg lazán kihagynám. De akárhogy is trükközünk ez egy tök egészségtelen éfdesség, szóval lehet, hogy egyszerűbb lenne nem variálni (de a margarin akkor is kivétel). Na, majd meglátjuk, meglátjátok… 🙂
…ééés forgathatjuk céklalébe meg keverhetünk bele spenótot is mert az nem csak a színét adja, hanem belesülnek a tésztába a nyomelemek….
Biobarack ! Jó étvágyat hozzá.. ! ;o)
Szerintem: ha valaki nem eszik naponta kilóra cukrot, margarint, fehérlisztet….. akkor az ég világon semmi baja nem lesz ha megeszik 1 szelet “hagyományos” sütit… szerintem…..