Szöszmókjaim....

– Miért ilyen csupasz ez a szekrény? Hova lettek róla a cuccok?
– Leszedtem, kidobáltam…
– De hát ez így olyan izé…. Mintha nem tudnád eldönteni, hogy éppen jössz vagy mész…..
– Te beszélsz? Akinek már X éve nincs szekrénye?!
– Mert még nem találtam….
– Mert az egyik ezért nem jó…a másik meg azért…..
– De….
– Nem is akarsz szekrényt….

 
“A XV.  század végén egy Plit Vince nevezetű futóbajnok fejébe vette, hogy elszalad eme tóvidékig, megnézi, majd visszaszalad, és mindezt a dolgot 1 nap leforgása alatt megcselekszi…. Tervét valóra is váltotta, így a hálás utókor róla nevezte el a tórendszert. Tettét lekes magyarok csoportja időről-idore végrehajtja,  de róluk nem neveznek el semmit, mert magyarországon bezárták az összes diliházat és így nem nagyon van olyan objektum, ami méltán viselhetné e bátor, lelkes sportolók nevét ……”
/részlet egy ált. iskolás földrajz könyvből/

Megjöttem…. J 
És jóvót ! J
Na de kezdem az elején… Pénteken szabin voltam, mondván, rápihenek a dologra, mertha eszembe jutott a vállalkozásunk, összes szál hajam égnek állt, az izmaim (amik vannak) rögtön befeszültek és veszett tiltakozásba kezdtek… Szóval a pénteki relaxban csak ettem meg aludtam és délután meg eszembe jutott, hogy úúúgy ennék egykis meggylevest… És akkor megörültem, mert tudtam, hogy van a hűtőben meggy. Más meg ugye nem köll hozzá, csak leves…. És akkor csináltam….

Én úgy szoktam a meggylevest, hogy felteszem főni a meggyet annyi vízben, hogy ellepje. Teszek hozzá cukrot (nem túl sokat mert nemszeretem ha édes), jól megszórom fahéjjal (imááádom a fahéjjat) és kell bele citromlé meg egy-két citromkarika…Namost itt meg voltam lőve, mert citrom aaz nem volt itthon, úgyhogy dobtam bele (Bruni, most ne figyeljJ)
2 db citrompótlót. És akkor ezt összefőztem és kellett volna hozzá minimum 2 dl tejszin de az se volt otthon…. Viszont felteláltam magam, mert (Bruni, megint ne figyelj!)  jó alaposan kikevertem 1 pohár tejfölt úgy, hogy adagoltam hozzá ebből a léből és utána beleöntöttem a levesbe…
És kész! Le kell hűteni és nagyon finom!
Lehet a tejszínbe v. tejfölbe tenni egy kis vaníliapudingport is, de akkor a vanília íz dominál az egészben, ami nem rossz, sőt! Csak más …

Na de visszakanyar… Úgy volt, hogy Judit 1/2 10-re ér be és talizunk a városban, eszünk fagyit, kiülünk a langymeleg estében a főtérre, majd ¼ 12 –kor felszedjük Anikót a lánygyermekkel és tűzünk a skálaparkolóba, ahonnan pontban éjfélkor indul a busz, hogy kikerüljük a dugókat a horvát autópályán….
Nnna…
Ez volt a terv…
Taliztunk Judittal ½ 10kor…ettünk fagyit…ültünk  padon…. ÉS akkor belémnyilallt, hogy a meggylevest NEM TETTEM BE A HŰTŐBE !! merthogy nehogy sokkot kapjon! (Mármint a hűtő..) dühített nagyon…. ugyanis jó sokat csináltam és tényleg fini lett…
Na visszajöttünk, betettük, aztán elmentünk Anikóékért… Hülyére röhögtük magunkat a skáláig, mert annyi cuccunk volt, mintha expedícióra mennénk a Csomolungmára… Jött a busz, és éjfélkor elindultunk…
Siófokon felvettük az idegenvezetőt, majd Letenyén átléptük a határt VOLNA ha..…..
Ha ki nem derült volna, hogy a busz papírjai nincsenek a sofőrnél…. Mondanom sem kell, rögtön parkolópályára állítottak bennünket, telefon városkánkba és kemény 3 órát vártunk a letenyei átkelőnél, míg utánunk hozzák a szükséges dokumenteket…
Mehettünk….
(Érdekes módon senki sem pampogott… Ültünk a buszon mint a jógyerek, meg aludtunk… Már aki tudott….)
½ 10-re Plitvicén voltunk. Szerencsre dugónak nyoma sem volt az autópályán.
A bejáratnál leváltunk a csoportról. Egyrészt az idegenvezető felajánlotta, hogy lehet menni egyénileg is  de eredetileg is ez volt a tervünk, ésmert a csoportos kirándulást mindegyikünk simán besorolja a 7 fő csapás közé… Szóval, szerintem attól mindenkit mentsen meg az ő istene (mármint, aki szeretné, hogy megmentődjön) Megbeszéltük, hogy ½ 7kor találkozunk az 1es kapunál és térképpel felszerelkezve elindultunk.
Hát… nem írom le, hogy hűűű…. meg haaa…. De nagyon-nagyon klassz volt.
Gyönyörű a táj, kristálytiszta a víz, nagyon zöld és nagyon kék minden…
Imádtam.
Kis villanyvonattal mentünk fel a legfelső tóig, majd onnan gyalog indultunk lefele. Kb. 4 órát álmélkodtunk a keskeny pallókon egyensúlyozva… jobbról víz, balról víz, nyomunkban egy rakás japán nyugdíjas… ( Az apókák nyakában olyan fotómasinák, aminek az objektíve egyenként volt fél méter… Az egyik addig instruktálta a mamit, hogy majdnem bevezényelte a tóba…)
Nagyon sokan voltunk egyébként. Az, hogy sikerült olyan képeket csinálnom, amin nincs ember, az valami külön csodának számít…
Kb. 2 órára leértünk a dokkhoz, ahol hajóra szálltunk és lecsorogtunk a nagyrétre, ahol kajáltunk.  Egyébként nagyon klasszul ki van táblázva minden, csak az a baj, hogy az embernek ki kell lépni, ha mindent látni akar, mert nem tudja, hogy mennyi van még hátra és azt mennyi idő alatt lehet megtenni… Pedig sokszor tök jó lett volna ücsörögni 1-1 padon egy kicsit többet… Mélázni, élvezni a csobogást….
Kaja után továbbgyalogoltunk és még sokkal szebb vízeséseket láttunk… Annyi de annyi vízesés volt, hogy egy idő után már nem is fényképeztem, mondván, ilyenem már van… J Vagy ha láttam egy „üres” sziklát, szinte hiányzott róla a víz….
(Egyébként itt forgatták gyerekkorunk híres GojkóMiticses indiánfilmjeit…)
A legvégén volt a Nagy Vízesés, ami 78 méter magasból zubog le és fantasztikus… Sajnos pont itt nem tudtam igazán képeket csinálni, mert totálisan szemben volt a nap… ÉS sietni is kellett… Na ezen tök felhúztuk magunkat. Ugyanis mikor elindultunk, megbeszéltük, hogy ½ 7kor találkozunk az 1-es parkolóban. Erre itt a nagy vízesés előtt belebotlottunk az idegenvezetőbe, aki lelkendezett, hogy dejó, hogy itt vagyunk, és közölte, hogy már próbált telefonon elérni minket (persze a nagy csobogásokban ki a fene hallotta, hogy csöng a mobilja). Ők már visszafele jöttek a nagy vízeséstől és mondta, hogy innen mostmár menjünk a buszra, mert vannak akik már ott vannak… Nééztem nagy szemekkel… és mivel gőzöm nem volt hány óra van, megkérdeztem nagy ártatlanul, hogy „Már fél hét van?”
Erre ő, hogy neeem…de ők végigértek és megbeszélték, hogy fél 5-kor indulunk vissza…
Bammmeg! Nooormális..?! Elzötykölődik egy csodaszép helyre és ahelyett, hogy a marhája ott ülne egy árnyas padon, bámulva egy nemakármilyen vizesést, végigrohan az egészen és beül a buszba…. Gondolom nem mostanában jön mégegyszer… Basszus, ezek szó szerint végigrohanták…. Az ilyen emberektől sikítani tudnék! Hülye sznobok! Azért jöttek el, hogy elmesélhessék a szomszédasszonynak, hogy voltak Plitvicén… Komolyan felháborító volt az egész. Mi se nagyon méláztunk de akkor ezek úgy mehettek, mint akiket puskából lőttek ki…
Marharépák!
Ja! És akkor felértünk a parkolóhoz, ahova egy banga nagy hegyen kellett felmászni… Totál ki voltunk tikkadva, mert eléggé magas volt a hegy és pont azt az oldalát sütötte a nap is… Szóval felértünk… Idegen vezető már ott állt mint egy kapitány… Anikó mondja, hogy Ő úgy enne egy fagyit… Mondtam, hogy menjünk azt’ vegyünk… Akkor láttam, hogy a csoportból egy házaspár is ott ült 1-1 üveg sörrel, gondolom ők is kipurcantak… Na őket is elkezdte noszogatni az idegenvezető, hogy igyekezzenek mert a többiek bent ülnek a buszban…
Hát basszus, lehet, hogy nagyon gonosz vagyok de arra gondoltam, hogy csak ücsörögjenek ha ehhez van kedvük… Nekünk meg fagyizni van kedvünk és a buszban meg ülhetünk még eleget… Az a zavarodott meg aki ½ 10től ½ 5ig végigrohanja az egész plitvicei tóvidéket csak ücsörögjön a buszban…
Ezért nem szeretem én a falkában való bazseválást…
(Pár éve tagja voltam egy turista szakosztálynak. Egyszer Szigligetre mentünk, ahol a vár ugye fent van a hegyen, ahova egy nagyon meredek emelkedő visz fel… Ha ott felküzdi magát az ember, akkor még csak a vár lábánál van. No, mindenki felesett oda utolsó lehelletével és lerogytunk az ott található ülőalkalmatosságokra. Mindenki kifújta magát és aztán a csoport 90%-a visszament a buszhoz, úgy hogy nem ment be a várba! Mi meg úgy voltunk vele, hogy basszus EZÉRT másztunk ide fel !! Persze fölmentünk a várba, körbecsodáltuk a panorámát, fényképezkedtünk, a csoport meg lent a buszban szidta a mamáinkat….)
Nekem ettől mindig elszáll az agyam! Ha már veszem a nem kevés fáradtságot, hogy valahova elmenjek, akkor basszus legalább nézzem már meg mi is van ott… És állítom, hogy az idegenvezető a ludas a dologban, mert ugye ő már kb. 50edszer nézi végig, tök uncsi neki, rohan mint a mérgezett egér, a többi meg utána és senki nem mer szólni, hogy figyu… laziccsá má’….
Na mind1.
Végülis olyan 5 óra magasságában elindultunk hazafele és egyetlen pisiléssel ½ 11-re itthon voltunk…
Az út szerencsére abszolút nem volt vészes. Szerintem annyira rosszra számítottunk és annyira féltünk tőle, hogy ahhoz képest kellemesen meglepődtünk. A busz tök kényelmes volt. Hátul még voltak üres ülések, így pl. hazafele Judit hátrament aludni…
Ha még ráadásul nem kellett volna rohanni itt a végén, teljesen OK lett volna minden…

(Tettem fel képeket a   http://www.malna.fotoalbum.hu     -ra)

Ja!
Ooolyan izomlázam lett vasárnapra, hogy az leírhatatlan… Alig tudtam menni… Mikor mentem M.-hez és le kellett mennem a lépcsőkön, majdnem meghóttam… Mondtam is neki, hogy rajta és az angol koronahercegen kívül más nemigen tudott volna rávenni arra, hogy kivonszoljam magam a lakásból… Úgyhogy érezze k*ra megtisztelve magát….
Na és persze az „olyan de olyan”….
Megint 5letel… Van egy ismerőse aki nagyon klasszul fest és kapott tőle 3 naaagy képet, amit fellógatott a nappaliban…. Most az a terv, hogy képeket fognak árulni….
Na de legalább folyton töri valamin az agyát… Azért az jó, hogy tökre kíváncsi a véleményemre és úgy látom el is gondolkodik rajta… Meg szeretem mikor így belelkesedik !
Mondjuk már nagyon megérdemelné, hogy végre valami igazán bejöjjön neki mert nem ül a babérjain… Megcsinálta a honlapokat is és egész jól keresett velük…
Úgy ¼ 10-ig naplementéztünk az erkélyén, oszt eljöttem….
Oooolyan ééédes volt… Legszivesebben megölelgettem volna….

 Gondoltam leülök és bepötyögöm a tegnapot… Erre kapok egy sms-t M.től
(hökk.. kb. 1 hónapja se kép se hang)
„Ha egyszer átjössz, olyat de olyat mutatok … J”
Pillogtam nagyokat, oszt felhívtam, hogy biztos-é benne, hogy ezt nekem akarta írni…
– Biztos !
– És mit akarsz mutatni?
– Majd ha átjössz, megmutatom…
– Miiit? Pöttyöket festettél a falra?  (az utolsó emlékem róla 3-4 héttel ezelőttről származik, mikoris elvonult tőlem egy tekercs takarófóliával..)
– Majd meglátod! Mikor jössz át?
– Mikor menjek?
– Ma!
– OK! 6 körül!
Na és akkor most az van, hogy megyek megnézni az „olyan de olyant”….
Mondjuk senkit ne ragadjon el túlságosan a fantáziája….

Kivettem mára egy nap szabit, mondván, rápihenek a holnapi  nagy tortúrára… 
Mer’hogy megyünk Plitvicére… Perpillanat úgy néz ki, hogy Anikó meg a lánygyermek, Judit meg Én… Bár a lánygyermek tegnap véletlenül belerúgott az ágysarkába és bucira dagadt a nagylábújja… Szóval nemtom mi van éppen vele és hogy rá tud-e állni…..
Tegnap délután váltottam kunát meg eurót…. (jééézus… ez ám a szabadrablás…. ) Na nem olyan sokat, de utálok úgy menni bárhova (főleg külföldre), hogy ki van centizve a költőpénz. Nem vagyok egy nagy dorbézolós, de ha nincs nálam, akkor tuti, hogy kéne…  
Aztán vettem egy 4 gigás SD kártyát a fényképezőbe…. Viszont nem kaptam bele pótakkut… Én szőke, azt hittem bemegyek a nem hülyéknek árusító boltba és csak ki kell választanom a gépembe való akkut… Hát nem ! Mit gondolok én? Annyiféle gép van és mindegyikbe másfajta akku kell… Csak nem gondolom, hogy annyifélét tartanak?!
Csak de!
Gondolom!
Mert ők nem a sarki közért…
Azért gondolom…
Menjek be a panasonic márkaboltba (a legközelebbi tán pesten) vaagy esetleg egy szakszervízbe…
„Bammeg, ha tanács kell, akkor te meg gyere hozzám…”
Na mind1. Jól feltöltöm ezt ami van és igyexem visszafogni magam….
Egyébként roppant izgi lesz… Már akkor égnek állt tőle az összes hajam, mikor Anikó mondta… De úgy fel volt turbózva… És ő aztán mindenre rá tud engem venni…
Szóval ma éjfélkor indulunk. Reggelre odaérünk. Egész nap a parkban leszünk és este indulunk vissza…
Az…
Jól olvastad… J
Majd…. Nemtommikor írok legközelebb…. J
Mindenesetre most eszem egy kis csokifagyit…