„Ne ítélj, hogy ne ítéltess”
Szerintem egy ember bölcsessége abban mérhető, hogy mennyit ítélkezik,
vagy más megfogalmazásban: az ítélkezés mennyisége a butaság fokmérője….
Az egyik véglet talán a tinédzser kor…
A tini lázad, percenként ítélkezik…. Mindenkinél okosabb, főleg a szüleinél… mindent jobban tud… A világ egyszerű, minden fehér vagy fekete…. Talán okos, mert kapásból levezeti a másodfokú egyenlet megoldó képletét ,vagy mondjuk tudja, hogy miből lesz a cserebogár….
Aztán a kor előrehaladtával a szerencsésebbeknél változik az értékrend, egyre inkább az az érzésünk, hogy semmit sem tudunk a világról mert mindig akad olyan szeglete amire rá lehet csodálkozni…. És akkor jön a megvilágosodás…. Rájövünk, hogy az ítélkezés milyen nagyképű dolog, hisz önmagunkból, a saját életünkből kiindulva tudunk csak véleményt, kritikát mondani….
Nincs jó vagy rossz…. minden nézőpont kérdése….
Nagyon sok idő, figyelem és elszántság szükséges ahhoz, hogy megismerjük a másik ember cselekedeteinek miértjét… Igazából teljesen tán nem is lehet, és valljuk be, sokszor nem is akarjuk belefektetni a kellő energiát…
De miért szeret az emberek többsége annyira ítéletet mondani, pálcát törni embertársa fölött?
(Legtöbbször kéretlenül, vagy a neten arc nélkül ordenáré stílusban….)
Vagy azért, mert megrekedt egy szinten amin mindenki átmegy, csak van aki (boldog öntudatlanságban) ott marad…
Vagy kompenzál vele… a saját elcseszett életét, napjait, kapcsolatait…
Megfigyelhető, hogy minél rosszabbul érzi magát valaki a bőrében, annál inkább mások életét, cselekedeteit kritizálja….
Talán a tibeti, indiai szerzetesek a másik véglet….
Gondolom abszolút nem ítélkeznek…
Egy okító egyszer elmondta, hogy az ítélkezés nem mindig rossz, mert lerövidíti/lerövidítheti a döntéseinket. Vagyis általa egyszerűbb lesz az élet. Persze az “elő”ítélkezés nem jó, mert olyan dolgokat próbál leegyszerűsíteni, ami gyakran nem olyan egyszerű vagy nincs összefüggés ott, ahol belelátnánk. Pl. szőke ÉS buta. :o)
Persze, folyton ítélkezünk. Akár egy mozdulattal, vagy pillantással is… Sokszor nem lehet és nem is kell ezt kikerülni. Én csak a felesleges és állandó, folyton a másik emberrel foglalkozó ítélkezésről szerettem volna beszélni…
Csak nem Anna megint??? Egyébként teljesen igaz, amit írtál…
Nem Anna… 🙂 És nem is rám irányultak ezek a kritikák… csak felbőszített valami és elgondolkoztam, hogy miért érzi valaki, hogy feltétlenül véleményt mondjon vagy következtetést vonjon le….
Szia Királylány! 🙂
nem akarom, nem tudom megmondani a tutit. a hű de okosat. mert nem tartom magam hű de okosnak. sőt.
de én azt vettem észre, hogy általában azok szeretnek ítélkezni, akik ezzel saját magukat akarják takargatni, leplezni. értem ez alatt, hogy “én majd jól megmondom itt a frankót, mert az én értékítéletem annyira nagyon hűű de….és akkor majd a véleményemre fognak figyelni, és nem rám…” akik tényleg csak néznek, de nem látnak. akik csak azt veszik észre ami van. hogy milyen út vezetett odáig, az a leghalványabb mértékben sem érdekli őket.
hogy miért a neten, és miért arc nélkül? mert itt a legegyszerűbb. nem kell hozzá vállalni a saját arcodat. nem kell kiállnod a véleményed mellett. senki nem tudja majd számonkérni rajtad, hogy kedves xy, te ott és akkor, szívvel és lélekkel Ezt támogattad. akkor most miért kardoskodsz Az mellett? mert itt a netes világban egy szürke kisegér is hangadó megmondó emberré lehet. s a csordaszellem sajna itt is működik…
tenni sajnos nem nagyon lehet ellenük. sőt, én energiavámpíroknak tartom őket. mára ott tartok, hogy már csak sajnálni tudom a nagy részüket.
millió pussz Királylány! 🙂
Nagylányommal most olvastuk Szabó Magdától Az ajtó-t. És mindketten nagy döbbenetek árán tanuljuk, hogy mennyire könnyen csúszunk bele az ítélkezésbe, és milyen nagyokat lehet ám tévedni . Jobb lenne sokkal toleránsabban élni 🙂
egyetértünk….