Bruni kérdezte, hogy mi lesz velem Sláger nélkül… Hát valahogy csak túlélem… Az igazság az, hogy csak reggel szoktam hallgatni…. Nekem kicsit porosak… Vagyis néha úgy tűnik, hogy van egy kb. 500as listájuk egy bazi hosszú szalagon. Annak a két végét összeragasztották és már 10 éve (vagy mióta) azt játsszák … Igazából reggel szerettem hallgatni. Ha zenét akarok, akkor inkább mondjuk a Juventust szoktam…. Már ha nem megy ki a rádiómból… A kocsiban fixen be tudom fogni, a lakásban viszont hol szól, hol meg nem…. Franc aki érti…
Nadeha itt járunk… Milyen ez már….?!?
Az kapja a frekvenciát aki a nyeresége nagyobb százalékát adja cserébe…. Hát ilyet?!! Totál laikus vagyok, de az én olvasatomban ez azt is jelentheti, hogy mondjuk ez az összeg az új rádiónál csak 1 milla lesz. Márminthogy ez lesz az 50% amit felajánlottak…szemben a Sláger 15%-ával ami meg jóval több millió…
De erről senki nem beszél…. Nem is értem hogy lehet így szerződést kötni….
És ha így kötik a szerződést, akkor miért nem mondja mindenki rögtön azt, hogy 60% ? Oszt ha nem jön össze, akkor sorry…..
Jó, nyilván nem fognak maguk ellen dolgozni, csak, hogy kevesebb legyen a nyereség és ne kelljen annyit befizetni… De mi van ha önhibájukon kívül eccerűen pancserek, vagy ne adj Isten kevésbé profik?
Éshát a nyereség előtt a bevételből annyi mindent le lehet vonni…. Főleg tudván, hogy a nyereség felét úgyis viszik a közösbe….
Szóval NEM értem!!
De NEM ez az egyetlen dolog amit nem értek kis hazánkban. Csak már megint azt látom, hogy a nagy népi malacpersely húzza a rövidebbet….
Kész.
Pont.
*
M.nek tegnap volt a szülinapja…
Kapott smst…
Megköszönte…
Már arra sem emléxem hogy’ néz ki….
Hüpp… (de csak kis hüpp…mondjuk pp nélkül…)
Most többet nem írok erről, mert akkor gondolnom kell rá…. K
*
Hétvégén nálam volt Anna…. Szokás szerint első nap szikrázik a levegő… Másnap má’ jó..
Nagy dolgokat cselekedtünk… pl. elmentünk a Praktikusáruházba wcülőkét venni… J
Meg kaptam tőle a szülinapomra egy banklámpát, amit ott vettünk meg… (a szülinapom még odébb van, csak hogy ne kelljen már neki Pestről cincálni… Bár volt egy olyan 5letem, hogy „Ugye akkor hazaviszed becsomizni? J)
Szóval megvettük a lámpát. Eszébe jutott, hogy próbáltassuk ki, hogy világít-e…
Hát nekem ilyesmi szembe sem jut… amilyen naív vagyok még mindig azt hiszem, hogy ha veszek egy lámpát, akkor az otthon világítani fog… Hát világított is…. Viszont a talpa részén volt egy rozsdafolt, amitviszont csak otthon vettünk észre, mert nem vetköztettük ezt a szerencsétlent pőrére…
Ja! Mielőtt bárki felkiáltana: dörzsöltük ezerrel, először azé’ hátha lejön, aztánmeg azé’ hátha kijön a dzsinn… De nem jött! Se le, se ki!!
Döbbenet…
Szóval melegében vissza is vittük… Cserélték szó nélkül. De mi van ha mondjuk elvitte volna Záhonyba ajándékba és ott derül ki…?!
Tanulság: mindig, mindenhol , mindent megtapogatni, kipróbálni, nyoszorgatni….mielőtt hazacígölöd!
Kommentek
(A komment nem tartalmazhat linket)
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

Azért jó téged olvasni, mert mindig jobb kedvem lesz tőle. :o)
Még hogy dzsinn. Höhö! :o)
Egyébként olvastam valahol (a hírlistáról kikattintva), hogy az egyik új rádió reklámidejét egy másik cég fogja kiárusítani, ami azonban a rádió tulajdonában lesz… Így aztán a reklámbevétel is másutt fog keletkezni, nem pedig ahol befizetni kéne… És akármi legyek, ha ezek kivizsgálják egymást és lesz következménye…
Majd egyszer olyan öreg leszek, hogy csak legyintek, mint Jeti: Ilyen is vót már! :o)
Hajrá az angolhoz!
Mos’ mé’? Mos’ mé’? Kedves Altair, Te nem hallottál még arról, hogy néha dörzsölés hatására dzsinnek másznak ki lámpákból? Hm?
És teljesítik a hármadat…!?!
Hmm?
Legközelebbi takarításkor gondolj erre :))