Ha itt vagyok, ott lennék, ott vagyok itt lennék….vagy csak mennék…mennék….
Ez a hétvége is…. úgy eltökörésztem, hogy semmit nem csináltam… mármint semmi érdemlegeset… Kajám volt, úgyhogy még főznöm se kellett. Szombaton túlaludtam magam. Felébredtem ½ 8-kor, reggeliztem, néztem egy darabig a hóesést oszt jól visszafeküdtem…
Gondoltam 1 órácska még belefér. Hát igen. Össze-vissza álmodós alvás, ½ 12es, fejfájós ébredés lett belőle….. Nem tudtam, hogy a vérnyomásom miatt fájt a fejem vagy csak szimplán… (bár nekem nem szokott…-eddig még…) Kaptam magam és kiautóztam a tóhoz….Hmmm… az legalább jó volt. Jó volt vezetni a csendes hóesésben, aztán egy jót sétafikáltam a parton. Megállapítottam, hogy az egyedüllétnek is vannak fokozatai…J
Na jó, tudtam én már eztet de most megerősítettem magamban a felfedezést. Ott a parton állva úgy éreztem, hogy nálam a világon nincs egyedülebbül senki. Mintha a nagy, befagyott, hó által fehérre “színezett” tó rámszakadt volna az összes csendjével együtt. Csak pár percig tartott, aztán nemsokára többen is jöttek “egyedül lenni J ”…. Miután túltettem magam néminemű kis önsajnálaton, élveztem is a tájat….Nagyon klassz volt a tó, mögötte a dombok a szállingózó hópihék…. Egy egész órát elrévedeztem ott, bóklászva…. Jó volt utána hazaérni a melegbe. Főztem egy nagy bögre teát és hogy így a fejem is kiszellőzött már nem is fájt annyira…..
Nem lesz könnyű…..annyi erőre lenne szükségem amit nem tudom, hogy képes vagyok-e magamnak “kitermelni.” Szinte mindenki rossz kedvű, a tv-t nem ajánlatos bekapcsolni, a neten se olvasgasson az ember mert dől a trutyi…. Nincsenek értékek, határok, kapaszkodók.
Ilyenkor jó ha van egy igazi társ…. akiről tudod, hogy ha összedől a világ Ő akkor is ott van. Aki a kellő pillanatban megfogja a kezed és segít elűzni a felhőt…… és akinek segíthetsz elűzni az övét…..hogy minden jó legyen végül.
