Márai Sándor: Arról, hogy a dolgokat meg kell várni
Megvárni, egy angyal és egy szent türelmével, amíg a dolgok – emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket. Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések, igazságok. Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon. De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket. Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen a tiéd. Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel.
Most került elém ez az írás és hiszem, hogy nem véletlenül.….
Ezt az “angyali és szent türelmet” érzem már napok óta. Nem tudom meddig lesz részem benne, csak reménykedni tudok, hogy minél tovább. Persze olyan nehéz türelmesnek lenni, főleg ha az ember nem tudja biztosan, hogy amire vár az megéri-e…. Soha nem szerettem várni. Mindig, mindent azonnal akartam…..
De (sajnos) nem akkor van vége a várakozásnak mikor elunja az ember……
Persze az is igaz, hogy a világ manapság nem éppen a türelemről, a várakozásról és a csendes szemlélődésről szól. Átkódolódtunk. Rohanunk és folyton úgy érezzük, hogy nincs időnk, hogy lemaradunk valamiről…..
