Judit

 Miután nyakamba szakadt a szabad 7vége, kihagytam a péntekre beütemezett takarítást…. Úgy volt, hogy szombat este elmegyünk Juditékkal Bikini koncertre de ehelyett ketten buliztak otthon… (Ez azt jelenti, hogy jól összevesztek) Éppen már kiértem a városból hozzájuk menet, mikor felhívott a Judit, hogy momentán “buli” van… Nnna… gondoltam…. nyergelj fordulj…!! Jóval mérgesebb lettem volna, ha mongyuk éppen akáclombos kis falujuk 6árában ér utol a telefonja…… Nem tudom. Annyira szeretnék neki segíteni de egyszerűen nem tudom mivel lehetne. Bárhogy is gondolkodom mindig arra a következtetésre jutok, hogy önmagán kívül senki nem tudja megoldani a problémáját. Neki kéne egy nagyon nagy levegőt venni és lépni, lépni, lépni….. Az a borzasztó, hogy látom, hogy valami nagyon rossz felé halad…. Mindig… az élete számos pontján láttam a rossz lépéseit és mindig el is mondtam a véleményemet, de a döntéseket neki kellett és kell meghoznia….. Sajnos rendre be is jöttek a meglátásaim. Ezt most nem azért írom, hogy úgy tűnjék, valami jóstehetség vagyok…. ezek annyira nyilvánvalóan rossz lépések voltak, hogy legszívesebben megkötöztem volna , hogy ne lépje meg őket. Nem tudok mást tenni, minthogy próbálok belé valami lelket önteni. És persze el lehet gondolkodni azon is , hogy a szülők mennyire felelősek a gyerekeik életéért, életének alakulásáért…. mert mindkét gyereken maradandó nyomokat hagy ez a kb. 10 éve durvuló őrület…. Muszáj lépnie azért is mert a sors előbb utóbb kikényszeríti a változást…. Ad jeleket, kisebbeket, nagyobbakat aztán ha nem érti az ember akkor drasztikusakat……
Tudom, hogy pld. anyu halála előtt pár hónappal, fél évvel, én is úgy elgondolkoztam… Úgy éreztem, hogy megfeneklett az életem, hogy nem megy semerre, hogy lépni kéne… eladni a házat, valamit csinálni mert nem jó felé megyünk…. De aztán elhessegettem a dolgot, nem csináltam semmit… Nem tudom miért. Kényelemből vagy a változástól való félelem bénított le…. vagy csak kevésnek és erőtlennek éreztem magam ….. Nem tudom…. Hát a probléma megmaradt és egyedül kellett megoldanom…. Nem egyszerűbb lett volna előbb lépni?
Juditnak is itt a pillanat… Élnek a szülei és amennyire tudnak még segítenének is neki, ott van az öccse meg a sógornője, akikkel tök jó a kapcsolata és biztos, hogy bármi van mellé állnának…. De mozdulni neki kell! És a megérlelnie is neki kell a döntést…..
Elküldtem neki emilben a kineziológus telefonszámát. Remélem legalább abban tud segíteni, hogy legalább higgyen önmagában és ne a csodára várjon.…