Szöszmókjaim....

Bohózat….bóhózat….. Csak elhagyott a humorérzékem…. Dehogy mé’nem tudok nevetni?
Mi is lehetne ez más, mint házeladás… Aláírtuk a szerződést. Ez persze nem jelent semmit… egy ugyanilyet már eccer aláírtam… Ez a szerencsés is hitelt akar felvenni a teljes vételárra. Mikor meghallottam majdnem fölálltam az asztaltól. Ilyen a mesében nincs. Hozta ugyan a foglalót, de az ügyvéd szerint ennek ilyenkor igazából semmi értelme, mert ha a bank nem ad hitelt akkor az nem a vevő hibájának róható fel, tehát vissza kéne adni…. (Mondjuk azért az is megérne egy misét, hogy ha a vevő úgy gondolja a megismert feltételek alapján, hogy ő hitelképes, a bank szerint meg nem, akkor az inkább a vevő hibája mint a banké… Vagy túl eccerűen gondolkodom?) És persze nem lehet beleírni a szerződésbe, hogy adott X milla foglalót, mert akkor a bank azt önrésznek veszi és annyival kevesebbet ad. Szóval csücskös mindenhogy. Mondtam, hogy akkormár hadne mászkáljak ennyi pénzzel ide-oda, ha úgyis vissza kell adni…. Szóval tököm tele. Beleírtunk végül 100 ezret és azt el is hoztam… és most kezdődhet újra, amin már egyszer átmentem…. Várunk….várunk….várunk a földhivatalra, a bankra, az értékbecslőre… az idő megy…. a ház áll… a gaz nől… az idegeim rojtozódnak…. Szóval most 3 hét amíg eldől, hogy kapnak-e hitelt. DE! Most jön a java…!!! Az egésznek az esszenciája…sava-borsa….mittommije…..
Hazaestem az ügyvédtől, ettem, lezuhanyoztam…. És már éppen némiképp higgadtabb állapotban voltam mikor felhívott az előző vevő, -aki a szerződéskötés előtt jött rá, hogy tképpen ő mégse venne fel hitelt-, hogy van egy kézpénzes vevője a lakására, aki akár holnap fizetne. Mondtam neki, hogy mi az ábra… Erre kitalálta, hogy mi lenne ha felbontanám a szerződést, kifizetné a fogalalót amit vissza kéne adni….. Mondtam neki, hogy ez azért nem olyan eccerű… Először is a 100 ezer duplájához még hozzá jön az ügyvédi költség, ami olyan 60 ezer és a vevőm kifizette plussz még mindenféle járulékos kölség, tulajdoni lap…. stb… A szerződést felbontani nem olyan eccerű, mert az ügyvéd pld. nem dolgozik a héten már csak a jövő héten lesz elérhető. A vevőm reggel megy a földhivatalba, bejegyeztetni a széljegyet…
Szóval ez nem úgy megy, hogy fogom és összetépem mert ő most éppen úgy gondolja, hogy mégiscsak megvenné…. Basszus, ha foglalót adott volna, most nem lennének problémáink. De a kockázatot persze nem merte vállalni… És akkor jön nekem ilyen szöveggel, hogy mikor eccer ottvolt, akkor megfogta azt a követ ami a virágtartóban van és csillagocskák vannak ráfestve (gyenge pillanatomban alkottam üvegfestékkel) és az a kő azt mondta neki, hogy ő lesz a gazdája….. Na csessze meg…. !!! A követ majd megkapja.!
Persze nem mondom, hogy nem inogtam meg… meg hogy nem gondolkodtam el a dolgon…. De nem fogom felbontani a szerződést… Nem vagyok hozzá sem elég tökös, sem elég dörzsölt…. és a herce-hurcából sem kérek…. Teljesen belefáradtam… elegem van….
Hát, úgy tűnik, alakul a pad alá esésem…..

Este beszéltem Zolival…. Aszonta egész nap drukkolt nekem……. És vele is erre jutottunk.
Aztán később M. is írt egy sms-t “Szia Szöszke! Minden oké?”
Azért okoz nekem még meglepetést. Mérget mertem volna venni rá, hogy elfelejti hogy mit csináltam délután és jobb esetben csak holnap reggel jut eszébe, mikor rámnéz…. De nem…És télleg vannak szenzorai… J Mindig akkor küld egy smst mikor totál magam alatt vagyok….
Felhívtam. Mert most hogy’ a bánatban zanzásítsam smsbe a fentieket…. ? Jó volt hogy beszéltem vele, meg Z.-vel is. Jobb kedvem lett.
Szóval egy csomóan drukkoltak nekem és ehhez képest csak erre jutottam…..
Félelmetes.

Gondoltam leírom a 7végi kálváriámat….. rohanás, futkosás, fodrász, fűnyírás, főzés, mosás, porszívózás, családlátogatás (ez nálam a temetőbe menést jelenti)….. éppen aktuális vevő egész pereputtyának (sógor, nagymama, vő…..stb) mosolyogva fogadása vasárnap délután, nagybevásárlás…. Elég ebből ennyi. Jól elfáradtam és nincsenek gondolataim sem…..
Ha minden igaz, holnap ügyvédhez megyünk és foglalót fizetnek végre…. Persze addig még Ő is rájöhet, hogy rossz irányba van észak…. vagy mittomén… drágák a hitelek… Szóval semmi beleélés.
Vasárnap délután míg vártam őket, kiültem a terszra, Müller Péter Titkos tanításaival…
Olvasás közben behajtottam az egyik lap sarkát…. Gondoltam majd megmutatom M.-nek…
Asztán elgondolkoztam, hogy honnan jutott egyáltalán eszembe… és miért teszek ilyet…
Nem lettem vidámabb…
Péntekre van időpontom a kineziológushoz. Még össze kell szedni a gondolataimat… miért is megyek hozzá…
Kár, hogy nem lehet azt mondani, hogy “Nemtommi a bajom, de javíts meg. Lécci…lécci…”

“Szeress meg engem koromfeketének, hófehérnek bárki megszeret.”

Kész, passz! Méregtelenítsenek akik mérgesek!!
Szó ami szó, nem bírtam sokáig. Megfájdult a fejem, iszonyú álmos vagyok és a barnarizs látványától is hányingerem van. Kimentem a büfébe és ettem egy túrósbatyut.
Nemtom miért kell nekem ilyet kitalálnom… mikor már többszörösen bizonyított tény, hogy rendesen kell reggeliznem, különben a fenti tüneteim vannak… Viszont ha reggel eszem rendesen, akkor akármeddig is elvagyok… (persze belátható ideig…). Fúúú! Meg mindenki azt kérdezte, hogy miért vagyok rossz kedvű… Sőt a főnököm is aszonta, hogy “- Nemám depis leszel ettől a barnarizstől….!” –merhogy olyan fancsali vót a képem.

Remélem 4-ig már nem történik semmi és haza tudok menni. Lefexem éss egy akkorát alszom, hogy szétalszom a tetőteret… Tuti!!

Tegnap még úgy gondoltam, hogy a mai nap remek alkalom lesz arra, hogy kipróbáljam az egyhetes méregtelenítő kúrát, amit itt találtam az egyik főzős blogban…
A mai napi menü barnarizs, paradicsom, alma….. Öööö… hátigen… Reggel még aszittem, hogy katonásan, tökösen fogom bírni… elvégre szeretem én a rizst… Kb. 10 embert kérdeztem meg, hogy kell rizst főzni, mert én csak zacskósat tudok J és a zanyu is inkább zacskósat szokott…. Amikormeg nemvolt még zacskós… akkormég nemigen figyelgettem, mit hogyan kell főzni…. (mer aszittem a dolgok örökké tartanak). Szóval megfőztem tegnap este ezt a bánatos barnát és már akkor láttam, hogy nem biztos, hogy én ezt szeretni fogom… annyira… Olyan szottyos lett…. Vagy sokáig főztem… vagy sok vizet tettem hozzá… vagynemtom…. Nopersze mondták, hogy a barnarizst egy kicsit tovább kell főzni mint a nembarnát… Nahát az ilyen tanácsokkal nemigen mentem sokra…
Minél tovább? Éss mennyivel?
Az a szerencse, hogy lehet hozzá paradicsomot enni, így legalább nincs az az érzésem, hogy egy darab műanyagot rágok… Merpersze tettem bele petrezselymet is… de az íze az nemtom hova lett…
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy reggel azért megettem egy pogácsa tetejét…. Az ajja meg ittvan vésztartaléknak…. J J Mondtam Gábornak, hogyha nagyon agresszívvá válok hirtelen, akkor etesse meg velem.
Hajaj… asszem ma korán lefexem! Holnap már ehetek krumplit… az tán jobb lesz.
Tegnap feljött M ! Jót beszélgettünk.. meg teáztunk….
Jah! És írtam Zolinak egy emilt…. Ha gondolja és van kedve eljöhetne valamelyik 7végére… úuugy május magasságában… (Hagytam időt!)
Hát örült!! Aszonta jön! Nnna… neszenekem! Ez a tégla mintha a lábamra esett volna. J

 Az valami katasztrófa mit össze álmodtam….. Komolyan mondom egy kő esett le a szívemről mikor felébredtem, hogy csak álom volt…. Azt álmodtam, hogy anyu meghalt és apuval ketten maradtunk illetve csak én egyedül, mert apám meg elköltözött egy másik lakásba és azt sem tudtam hova. Soha nem jelentkezett és rám se bagózott. Én is elköltöztem és árultam a házat, egyedül…. És baromira föl voltam háborodva, hogy rám hagyja az egészet, de a legrosszabb az az érzés volt, hogy magamra hagyott… 
Lehet, hogy bele fogok gárgyulni ebbe a házeladásba…. Meghát ez a tegnapi nap azért igencsak megérintette a lelkem…
Fel is keltem és 1/2 8-kor már itt virítottam a cégnél…. Éssss ez milyen jó volt, mert így legalább korán a szemem elé került a naptáram amibe be volt vésve mára, hogy: “Z. szülinapja!!”
Ajjaj… dejó, hogy beírtam…!!! (Akinek rövid az esze, cetlizzen 🙂 )
Elkezdtem valami épkézláb, nem sablonszövegű sms-t fabrikálni, de aztán bevillant, hogy inkább hívjam fel…. Na, ja! Miért nem hívom fel?
Felhívtam (-1 tégla 🙂 )
Örült nekem. Mondta, hogy a hétvégén viszi az anyját Pestre…. 
Nem mondtam neki, hogy akkor gyertek  hozzám is… (+1 tégla) Pedig várta. Éreztem.  Deee basszus, legalább tégla ügyben egálban vagyok. 🙂

Hát nincs az a sz*r amire ne lehetne rátenni még1 lapáttal…..
Az én drága reiki “mesterem” jól elkerített. Kaptam tőle egy olyan emilt…. De hát én vagyok a hülye. Akár éjfélkor is de el kellett volna már vinni neki a tartozásomat. A változatosság kedvéért tegnap a könyvét felejtettem bent a cégnél… (Ez is megérne egy misét…. Soha nem szoktam elfeljteni dolgokat. Kb. egy fél éve viszont csak azt nem hagyom itt-ott, ami rám van ragasztva… ) Szóval mára terveztem, hogy megyek hozzá. Erre kaptam egy emilt tőle délelőtt amiben kb. az volt, hogy biztosan nem is akarok fizetni, csak gyáva vagyok megmondani és az ő benyomása az, hogy teljesen megbízhatatlan és pontatlan vagyok. A tanfolyamról is elkéstem. És az az én nagy bajom, hogy a körülöttem élők nem merik nekem megmondani, hogy milyen vagyok nehogy megbántsanak. De ő igenis megmondja, mert őt nem kell, hogy szeressék. A fogorvost sem szereti senki, mégis gyógyít és amilyen hülye, ő csak segíteni akart nekem de az lesz a legjobb ha xanaxot szedek és ne is egyet vegyek be, hanem egy egész üveggel, mert akkor tuti, hogy megszünnek a problémáim…..
Na! Hát asszem erre mondják, hogy “megáll az eszem”…. Csak ültem ott mint akit leöntöttek egy vödör hidegvízzel…. (Így is lehet locsolni. J )
Aztán mikor magamhoz tértem, nagyon furcsán éreztem magam. Abszolút nem voltam dühös. Valami mérhetetlen nyugalom szállt meg és a felismerés, hogy “Úristen, ennek az embernek betegebb a lelke mint nekem. Sőt! Én normális vagyok! Jajjdejó, normális vagyok!”

Aztán válaszoltam neki, hogy sajnos nem tudom bebizonyítani, de meg sem fordult a fejemben, hogy nem fizetek neki. A tanfolyamról nem késtem. Ha vissza bír emlékezni, akkor rájöhet, hogy ő késett és én vártam rá a házuk előtt, mert elment a barátnője elé és nem volt még otthon mikor odaértem. Úgy ítélkezik, hogy nem ismeri a körülményeimet. Xanaxot soha életemben nem szedtem és szándékomban sem áll. Vele ellentétben én nem írom le a benyomásaimat róla, de az biztos, hogy szerintem sokkal inkább tanulnia kéne mint tanítani.

Aztán 6kor elmentem hozzá, mosolyogva odaadtam neki a könyvet meg a pénzt és kivittem a vasútra a barátnője elé. Közben elbeszélgettünk és amikor odaértünk azt mondta, hogy milyen aranyos vagyok. Mondtam neki, hogy örülök, hogy ilyen benyomása is van.

Most viszont itt vagyok meglőve. Merthogy nem voltam se királylány se skorpió…. Dehogy ez milyen állapotom lehet?
Azért van tanulsága az esetnek. És azt hiszem közvéleménykutatásba kezdek az ismerőseim körében. Meg fogom kérni őket, hogy írják le néhány sorban, hogy milyennek látnak. Azért írják, mert írásban az emberek sokkal bátrabbak. Szemtől-szemben tényleg nem mondanak el kényelmetlen dolgokat. És persze csak akkor csinálják, ha szívesen teszik és nem kényszerből, ha viszont írnak, akkor kötelező rosszat is írni….
Igen. Ehhez még egy kicsit fel kell vérteznem magam J de asszem ez is egypár téglája lesz a falbontásomnak….. És annak sem lesz könnyű, aki írja. Ha belegondolok, van olyan ember aki ha ezt kérné, azt mondanám, hogy bocsi, de MOST nem teszem meg….

Ó, az ész… mindig, mindig győz….. Diadalt ül és szinte hallom ahogy mondja:
-Na?! Nemmegmondtam?!!
Bontom, bontom ezt a hülye falat is… pedig lehet, hogy nincs is mögötte semmi…
Ésss…. megintcsak Attila….

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.

A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul,
amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké
éhes vagyok.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

Tegnap délután felhívott az éppen aktuális házvevő, hogy bocs, meg elnézést, hogy húsvét hétfőn….. de csak ma 6kor ér rá az építész ismerősük, hogy megnézze a házat…. Na, mondom… halleluja… Mind1 nekem, mint a szélső háznak… menjünk… Mikor megérkeztek kiderült, hogy az építész nekem is ismerősöm. Jót vigyorogtunk… megnézte, körbeszaladgálta, padlásra mászott, falat kopogtatott… Mi meg mentünk utána mint a nagyvizit…. Ahogy kopogtatta a falat, az egyik ponton kongott egy kicsit. Rámnéz:
– Itt mi van?
– A családi trezor. -mondom
Nééééz….
– Öööö… vicceltem. J
Hát azért van néhány ember aki nem igazán vevő a humoromra. De hát mi az ég konghatna egy falban…. Maxmum king…. (Áááááá ezderossssz…)
Elmentek és már készültem vissza mikor beállítottak Anikóék. Éppen az anyukájáéktól igyekeztek hazafelé és látták, hogy Ödike kint áll a ház előtt.
Anikó első kérdése ahogy rámnézett: -Mi van? Rossz kedved van?
Pedig nem volt rossz kedvem. Igaz, olyan nagyon jó se…. Kb. úgy nullán voltam…. Szóval mi van, ha már észre sem veszem és úgymaradok..? Ma is valami egészen nyamvadtul vagyok. És igazából nem tudom miért. Asszem ez a fájó boldogtalanság állapota. És nem kéne hogy legyen… de van…
Kémia ez, tuti, hogy kémia….. Meg egy kicsit én is kavarom magamnak L
Egy kicsit nagyon……

 Hát ez a hosszú 7vége is eltelt…. Szombaton takarítgattam, délután hazamentem kocsit mosni… szegényt már lassan csak a por tartotta össze…. Vasárnap elmentünk Anikóékkal Csókakőre és sétáltunk egy jót… Mikor éppen a tüdőkiköpés állapotába kerültem visszafordultunk és kitaláltuk, hogy felmegyünk azon az ezer lépcsőn ami a hegyen visz föl a várhoz… éééss k*va meredek… Rögtön a tövénél el is bizonytalanodtam, hogy biztosan fel akarok-e én oda mászni…. Ésss hogy mi lesz ha a keservesen összeterelt tüdőm helyett a szívem ugrik ki odafönt…. Aztán ahogy fölnéztünk olyat láttunk amitől elállt szemünk szánk… Egy néni (később kiderült, hogy bácsi J ) két mankóval ment fölfelé és valószínüleg az egyik lába műláb volt… Éss fölment!!! Nem indultunk el míg mászott, hogy ne idegesítsük azzal, hogy ott tipródunk mögötte…. Eszem megáll! Fölment! Garantálom az emberek 98%-a az ő állapotában nem hogy hegyet mászni, hanem még kirándulni se indul el…. Ezekután tök gáz lett volna ott pampogni néminemü kis levegőhiány miatt…
Hétfőn majdnem elmondhattam, hogy jó napom volt. Elég későn keltem és olvastam szinte egész nap. Gábor a héten nem hagyott békén, hogy rendeljünk könyvet, merhogy leárazás van az Alexandránál… Ennek köszönhetően kezembe került Müller Péter: Titkok könyve és Paulo Coelhotól a Veronika meg akar halni. Az előbbit már régóta szerettem volna , Coelhot meg találomra választottam, mondhatni véletlenül. De mint tudjuk, véletlenek nincsenek. Ez a könyv legalábbis biztosan nem véletlenül került most a kezembe. Azt kéne mondanom, hogy mindenki olvassa el, de kell hozzá egyfajta lelkiállapot, csend, nyugalom. Inkább azt mondom, hogy mindenki próbálja meg elolvasni. Ha nem megy, akkor tegye félre, de ne mondjon le róla, mert nagyon-nagyon elgondolkoztató. Nem bírtam letenni és szinte minden oldalán volt valami amitől gondolatok és érzések özöne árasztott el. Meg sem kísérelem ezeket leírni csak 1-2 szösszenetet mázolok ide belőlük….
*

A könyv elején Veronika, ahogy visszagondol eddigi eltelt életére arra a megállapításra jut, hogy “Őrültebbnek kellett volna lennem”
Ezt én is elmondhatom magamról és velem együtt, szerintem ezzel még nagyon sokan így vannak….
Gátat vetünk önmagunknak, érzéseinknek, vágyainknak még akkor is ha azok nem feltétlenül extrém dolgok…. Mert mást várnak el tőlünk, mást várunk el mi magunktól… gyermek korunk óta sulykolják belénk a szabályokat… soxor teljesen értelmetleneket…. Kezdve attól, hogy nem akkor eszünk amikor éhesek vagyunk hanem amikor reggeli vagy ebéd idő van….. túl azon, hogy nem teszünk meg dolgokat mert félünk attól, hogy miként ítél meg bennünket a külvilág….. vagy önmagunkat próbáljuk az általunk kijelölt úton tartani, mert félünk az ismeretlentől….. félünk attól, hogy megsérülünk, fizikailag, lelkileg…
Az eredmény a boldogtalanság, fusztráltság……. Ami persze lehet, hogy akkor is bekövetkezne, ha túllépnénk mindenen…. De a végén legalább elmondhatnánk, hogy “Megpróbáltam, Istenem, legalább megpróbáltam!”

Öngyilkosság. Van az öngyilkosságnak egy a társadalom számára teljesen elfogadott fajtája…. Aki leéli az egész életét a szokások, konvenciók, az egyenesre húzott vonalak mentén, feladja a vágyait az álmait, közönyössé válik…. minden napja egyformán telik, soha semmit nem csinál önmaga örömére….. És amikor meghal nem azt mondják rá, hogy öngyilkos lett….. pedig ez történt…. Nem abban a pillanatban, mikor a lélek elhagyta a testet….. sokkal, sokkal előbb.
Nézzünk magunkba. Lehet, hogy már nem is élünk? Vagy még pislákol bennünk az ÉLET szikrája? Megmenthető?
Azt hiszem minden nap csinálni kéne valamit saját lelki boldogságunk érdekében, valamit aminek örülünk, hacsak percekre is.… És ha ez már sikerül akkor hozzá lehetne segíteni ehhez a körülöttünk élőket is…. Azt hiszem piszok nehéz, de remélhetőleg megéri. Hogy a végén az utolsó percekben ne az jusson eszünkbe, hogy “Őrültebbnek kellett volna lennem”.
*
És végül egy idézet a könyvből:

“ Ha élsz, isten is veled él. Ha viszont nem mersz kockáztatni, ő is visszavonul a távoli mennyekbe és csupán filozófiai elmélkedés tárgya lesz.”